Elation

Ez az a szó, amire ha megnyúznak, se tudok normális magyar megfelelőt mondani, de nekem mindig az "elasztikus" jut róla eszembe, valami vékony tornadressz, ami rám feszül, de olyan könnyű, hogy inkább szabadságot ad, mint hogy korlátozna.

És hogy mindennek mi az oka? Hát egyrészt a tegnapi este, másrészt a mai nap. Hatalmas, már-már Galaxis Útikalauz-szintű buli egy ilyen strasbourgi hét, mindenki kiküldetésben van, vagyis nem siet haza asszonyhoz. A Parlamentben ad hoc diákkórusok fakadnak dalra, díjakat adnak át (még ez is!), nyüzsögnek a legkülönbözőbb nemzetiségű és színezetű politikusok, asszisztensek, bohém hajzatú gyakornok csajok. Remélem, jöhetek még párszor!

Délelőtt kellett volna egy kicsit dolgozni, de aztán mégse. Jól elkaszinóztunk, kiderült, hogy az egyik kabintárs tősgyökeres rómaifürdői, és néggyel Jóanyám alatt járt ugyanabba a gimnáziumba. Közben néha oda-odasandítottam a wifire, és konstatáltam, hogy valaki itt valamit elszúrt, mert hirtelen baromi sok pénz jelent meg a számlámon.

Ha már így alakult, kihasználtam, és ruganyos léptekkel egyenesen a tegnap felfedezett harisnyaboltba, a Danny Boonba röpdöstem. Ha már akkora sikert aratott tegnap a "félig Austrian-egyenruhám", akár védjegyemmé is tehetem a színes harisnyákat. Nem mintha eddig nem lett volna az, de ha ezzel felvidíthatom a kabinban töltött monoton napokat néhány megfáradt, keményen dolgozó tolmács számára, akkor ez tulajdonképpen küldetés. Vettem egy manga-nyuszis pirosat, egy türkizkéket, egy rózsás barnát meg egy fekete leggingset, mert az mindig kell. Aztán betévedtem még egy szomszédos boltba, és olyat csináltam, amilyet egyrészt már régen nem, másrészt amit egy kicsit szégyellhetnék is. Vettem egy CD-t. Mentségemre szóljon, hogy Sanseverino nincs se a szokásos torrentemen, se sértékelhető mennyiségben a Youtube-on. Ha van rá lehetőségetek, hallgassátok meg: igazi franciás bisztrózene, kőkemény mondanivalóval ("válassz: ez a rúzs vagy amaz?" - hangzik az egyik kedvencem refrénje). Mindez egy teletetovált, rekedtes hangú, nagydarab fickó előadásában. 

Agent bácsival ebédeltem, ami úgy nézett ki, hogy először is összetegeződtünk (ez mondjuk neki lehetett fontos, mert amennyit én kínlódok a franciával, nekem ugyan mindegy, hogy E/2 vagy T/2-ben gyilkolom Voltaire, Boris Vian és Manu Chao ékes nyelvét), aztán beültünk a legközelebbi étterembe, megmondta, hogy mit rendeljek, közölte, hogy ő fogorvosnál volt és nem is szabadna ennie, aztán kért egy üveg vörösbort, aminek kábé a felét ott hagyta nekem, mert sietett órára. Ennek megfelelően teli szájból vigyorogva mentem a pályaudvarra, közben még beugrottam a kedvenc török zöldségeshez, ahol ismét hatalmas kakikat és Boskoop almákat vettem, meg kerestem valami sajtot, de csak török volt. A beyaz peynir szép emlékére azért vettem azt is. 

Az ötórás vonatút alatt kivégeztem egy Dextert (akasztják a hóhért, hehe), és bár a bor hatása már halványult, szintén igencsak vigyorogtam, olyan hosszan taglalta az ecstasy hatásait, meg hogy igazából hogyan is kéne hívni. 

Este még meg akartunk nézni XN-nel egy sörmúzeumot, de a pénztárhoz egy olyan nénit ültettek, akinek alighanem az volt a feladata, hogy csökkentse a remek marketing által odavonzott tömeg létszámát. XN ért oda előbb, be akart menni az angol vezetésre, hogy ne unatkozzon nagyon, amikor együtt bemegyünk a franciára. Eladták neki a jegyet, aztán közölték, hogy nem indul angol vezetés. Visszakérte a jegy árát, erre a néni hirtelen elfelejtett angolul. Aztán jöttem én, és nehéz szívvel belementem, hogy csak inni megyünk be, de ehhez is jegyet kellett volna venni, ekkor úgy döntöttünk, hogy inkább olyan kocsmába mennénk, ahova a belépés legalább ingyenes. Így is tettünk, így aztán egy nap alatt megvalósult, aminek nem lenne szabad: sörre bor. 

Ráadásul ma van az új Beaujolais napja, ami minden francia számára a lerészegedés ünnepe. Ma érkezik a polcokra ez a spéci borocska, amiből 35 millió üveget adnak el néhány nap alatt, ebből 7 milliót Japánban, 2,5 milliót pedig Amerikában. A tanninokat kevésbé kedvelő ázsiaiaknak ez a beetető vörösbor. Lyonból származik, ahol 1951-ben engedélyezték ennek az egy fajtának a hivatalos dátumnál korábbi eladását. Ekkor még 250 l/fő/év fogyasztásnál jártak az ottaniak, ez ma már csak szánalmas 50 liter. Mi ehhez képest Medocot ittunk Agent bácsival (ne vitatkozz egy franciával, ha borválasztásról van szó). Nem tudom, hányszor tudom még elsütni a "mióta Brüsszelbe jöttem, nem is ittam" dumát.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio