Primark

Igazából nem akartam menni, egyáltalán, annak ellenére, hogy egész Hágát elborították a csütörtöki nyitásról szóló nyeregvédők, és a csoporttársak is nagyon izgultak. Aztán eszembe jutott, hogy most mocskos a hajam (soha jobb alkalom végre ráköszönni a bulldogos magyar lányokra a szomszéd utcában), és elmentem a Lushba hennáért. És megláttam a kordonokat a bejáratnál, amikre most már nem igazán volt szükség, mert a tömeg elég egyenletesen áramlott, és gondoltam, mit veszíthetek, ha benézek.

És megtaláltam a Kánaánt. Az Eldorádót. A Bölcsek Kövét. A Primark a ruhák Ikeája. Óriási, kétszintes, vadonatúj, igényes, de egyáltalán nem puccos áruház, iszonyú olcsó, de szép, ötletes és normálisan megvarrt ruhák, meg még néhány extra. A boltnyitás után semmit nem reklámoznak, nagy tételben rendelnek, és odafigyelnek az árra - pont, mint az Ikea, mondom.

Nagyok az árukirakó szigetek, kisebb köztük a hely, ez viszont valahogy segíti a vásárlók haladását, nem állnak meg tötyögni, babakocsit se nagyon láttam. Sok eladó is van, hajtogatják vissza lelkiismeretesen a pólókat. Ja, van egy külön szimpatikus vonás: a polcon lévő mintás pólókon van egy címke a képpel, hogy amiatt ne kelljen szétszedni. A méretek is minden létező rendszer szerint meg vannak adva, és stimmelnek is. De ami a legjobban tetszett: a próbafülkénél nem számos kártyát adnak, hanem géppel viszik fel, hogy hány darabot akarsz bevinni (limit nincs), és a másik oldalon géppel is ellenőrzik. Nem volt nagy sor, kulturáltak, tudnak angolul. A fülkékben tökéletes szögben állnak a tükrök és kb. kétszer annyi akasztó van, mint lenni szokott. A kasszáknál egy sor van, és villogó nyilakkal jelzik, meg be is mondják, hogy melyik üresedett meg. Persze az odáig vezető sorok is körbe vannak polcolva impulzustermékekkel, most éppen batmanes harisnya, hajbavalók és karácsonyfadíszek vannak ott. Szóval nagyon sok apróságot találtak ki, ami a szívemnek kedves.

Alapdarabokat biztos, hogy itt fogok venni, mást nem biztos, mert még egy szempontból olyan, mint az Ikea: a kirívóbb (mintás) cuccokat mindenki felismeri az utcán, és persze mindenkinek lesz is, 6 euróért miért is ne lenne. Én meg mostanában rákaptam az egyszínű hosszú ujjú felsőkre, és ebből például igazi szivárvány volt kirakva, csakúgy, mint rövid ujjúból és ujjatlanból. És volt benne anyag, jó volt a tapintása is. Gatyát is néztem volna, ha a kifüggesztett ötféléből mondjuk nem csak kettőt, az "extra soft extra skinny" és a "skinny" típust árulták volna, mit nem adnék egy boyfriend szabású farmerért! Mindenesetre váratlanul nagyon pozitív élmény volt, visszahozta a shoppingolási kedvemet, amit a magamra kényszerített csökkentett munkarend és büdzsé nyirbált meg.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio