Vidámságok Magyarországról

Címkék: 

Még így utoljára* Budapesten vagyunk, és igen vicces pillanatok adódnak a leonbergivel. Őt kicsit kiakasztja, amikor otthon hagyom, és ilyenkor mániákus tevékenységbe kezd (általában takarít vagy főz, esetenként a kettőt kombinálja, vagyis kiszed mindent a hűtőből és megsüti), amelynek során még egy fokkal jobban kiakad attól, hogy kicsi a konyha és kupi van. És erre jövök én haza, hogy gyakorlatilag ordít a sütőmmel, mert az telt tizenöt percbe, hogy át tudja állítani németre, de még így se érti. 

Szoktam nem létező német szavakat kitalálni (abrichtbar, például, ami idomíthatót jelent, de állítólag így nem mondják), legújabb találmányom a Wurstführer volt, mintegy dicsérő szándékkal mondtam kedvesemnek, de ezt is kikérte magának, mondván, ez úgy hangzik, mint egy szalámival hadonászó Hitler. 

Aztán volt egy romantikus sétánk Zürichben, amikor én azon merengtem el, hogy pont egy éve ismerkedtünk meg, és hogy mennyire nem gondolta akkor még egyikünk se, hogy a következőre már együtt jövünk. Erre ő megjegyezte, hogy bizony ő ilyeneken nem is elmélkedett, viszont az határozottan meglepő, hogy még mindig ugyanazt a kalapot hordja, mert ez pont a legolcsóbb azok közül, amiket vett.

Ma pedig a pakolásnál őrült egy kicsit meg, és egy átlátszatlan szatyorba belenézve tőlem kérdezte, hogy mi az. De csomó mindent felfúrt a falra (bár a csempe megütvefúrását azért profira bízta, vö. Jóapám), kiszilózta a megoldást az általa teremtett problémára, és már egész sok dolgot tud magyarul. Baromi cuki, amikor olyanokat mond, hogy "tíz három kicsi" (=tizenhárom centivel rövidebb), vagy "nincs forint vagyok" (=nincs forintom, elég nehéz elmagyarázni egy külföldinek, hogy a have-nek nincs magyar megfelelője). 

*Igen, megint el, majd szólok.

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio