Beküldte Raya deBonel -
Írok egy kicsit arról, hogy miért megyek el a világ másik felére földet túrni akkor, amikor ott tél van.
1. Már régóta érdekelt a WWOOF. Ez a legtöbb önkéntesszervezettel ellentétben nem vár el több tíz- vagy százezer forintos befizetést vagy kéthavi kéregetést gazdagabb országokban, meglepő módon csak annyit kérnek, hogy juss oda valahogy saját költségen, dolgozz napi 6 órát és (egyes helyeken) legyél ott legalább egy hónapig, hogy megérje betanítani. Ezen felül túl sok megkötés nincs, a (többnyire bio)gazdaság tulajdonosával lehet egyezkedni, van, ahol érteni kell valamihez, van, ahol kilóg az ingyen cseléd lólába, de a legtöbb helyen rendesek. Ráadásul több mint 40 éve létezik a rendszer.
2. A Parlament szünetel, és bár a legutóbbi ilyen alkalommal még álmodni se mertem erről a munkáról, mert épp az első diplomámat szereztem a Külkeren, de a leonberginek is vizsgaidőszaka van, és arról vannak tapasztalataim. Asszem, mindenkinek jobb, ha ezt az egy hónapot külön időzónában töltjük.
3. Meguntam, hogy akikkel szívesen utaznék, azoknak vagy idejük nincs, vagy pénzük, és úgy döntöttem, nem várom meg, amíg minden jó helyet tönkretesznek a turisták vagy a globális felmelegedés, vettem egy nagy levegőt meg egy repjegyet.
"És miért nem itthon önkénteskedsz?"
Mert nekem már egész Európa a komfortzónám. Évek óta nem számolom át az euróban megadott árakat. Amíg el nem hagyom a kontinenst, mindenhol körülvesz a buborék, a kultúra és a pénz adta védelem. Ha valakinek nem vagyok szimpatikus, akkor is vehetek egy túlárazott kávét jó sok tejhabbal. És addig nem igazán tudok biztos lenni abban, hogy zombiapokalipszis, váratlan munkanélküliség vagy a beszédközpontom hirtelen lebénulása* esetén boldogulnék, amíg ki nem próbálom, hogy elismerően bólint-e egy chilei gazdasszony az általam megpiclizett csirnyompalántákra. Arrról nem is beszélve, hogy onnan nehezebb megfutamodni.
"És hová mész?"
Chile középső részére, Santiagótól 150 km-re, egy Quillota nevű település közelébe, egy ökoiskolába. Egész júniusban ott leszek, utána meg irány észak, az Atacama-sivatag, a Húsvét-sziget meg effélék.
"És mikor jössz vissza?"
Európába július 18-án, utána még két hét mensás őrültködés a leonbergivel, akviel hihetetlen módon ekkor már évfordulónk is lesz**, aztán Pestre augusztus 3-án este.
"De azért ugye fogsz blogolni?"
Ahová megyek, elég modern helynek tűnik, fiatal diplomások viszik, van honlapjuk, Facebookjuk meg minden, és állítólag wifi is van. A bemutatkozó videóban ehhez képest a kommunikációs eszközöktől való függetlenségről beszélnek, de remélem, a 9gagre ez nem vonatkozik.
Na, szóval meglátom, szorítsatok!
*A legnagyobb félelmem, az arcmemóriám elvesztésén kívül.
**Aminek ő nagyon fog örülni, már leginkább azért, mert mostantól nem kell számon tartania a hónapokat.