Kezdődik kezdődik kezdődik!

Ikrekkel találkoztam ma, olyan másfél évesekkel. A legtöbb szavuk már érthető, összetartanak, utánozzák egymást, játszanak, játszmáznak... kész kis emberek. Ami megdöbbentett, hogy az anyukájuk mennyivel több figyelmet szentel a szebbiknek. Összeütötték a buksijukat, a szebbik sírt, a csúnyábbik nem. A szebbik megvigasztaltatik, a csúnyábbik hasztalan próbálja felhívni a mama figyelmét valamire, amit talált. Mindegy. Jön a délutáni alvás. Először a szebbiket vinné a mama, de a csúnyábbik olyan sírásban tör ki, hogy ő nyer. Aztán nem alszik. Fondorlatosan megvárja, amíg a testvére - apukára emlékeztető mandulaszeme és vékonysága biztos tudatában - szépen elszenderedik, aztán megy a mama után. Aki biztosan ugyanúgy szereti őt is.