Beküldte Raya deBonel -
Csak nem hagyott békén az RMOÉva által ajánlott kurzus, azzal kecsegtetett ugyanis, hogy végre nekem is lehet nagy a szám a fórumon. Összehasonlíthatatlanul habos-fodros-viccelősebb, mint a programozási nyelvek, az átkódolt hétvégék után már egyáltalán nem érzem megterhelőnek, hogy másfél órán keresztül előadásokat hallgassak.
A középiskolai filozófiaórákkal mindenesetre össze tudom vetni. Azokat egy kissé mediterrán külsejű tanerő (házi szóhasználattal: Super Mario) tartotta, és másra se emlékszem belőle, mint az évszámok magolására, meg arra, hogy a hosszabb hajú C-s fiúk megpróbálták mp3 lejátszó segítségével abszolválni feleléskor az 5 soros memoritert. De nem csak akkor, most is kijön belőlem az intellektuális gőg (hogy stílszerűen mondjam: hübrisz), amikor olyan stílusban adnak elő, mint a Percy Jackson a görög regéket: "az ókori görögök politeisták voltak, tehát nem egy istenben hittek, hanem többen, például Zeusz (jenkiül: zúsz)".
De hát igaz lelkünkre, tényleg az lenne a lényeg, hogy hánytól hányig élt az a szerencsétlen Szókratész? Tegnap kezdődött a kurzus, de már elolvastam a Védőbeszédet, átértékeltem magamban az öreg jellemét, és parázs vitába kezdtem diáktársaimmal a fórumon. Legtöbbünk szerint ugyanis egyáltalán nem ő a jó fiú a történetben. Mert még ha igaz is, hogy tényleg csak annyit csinált, hogy próbált magánál bölcsebb embereket keresni, és kérdezgetéssel döbbentett rá mindenkit, hogy mennyire fogalma nincs semmiről, akkor se lehetett olyan hülye, hogy figyelmen kívül hagyja, hogy ezzel ellenségeket szerez. Valószínűbbnek tűnik, amit valamelyik csávó írt: hogy valami puccsra készülő politikai párt vezetőjét tanította, ez lehetett inkább vele a gond. Olyan vélemény is volt, hogy egyszerűen halálra untatta a beszéde az esküdteket, csak éppen momentán az ő halálára nyílt lehetőség.
Ami viszont mindenképp egy érdekes gondolat: az önvizsgálat nélküli életet nem érdemes élni (egyes fordítások szerint: nem kellene élni). Igaz ez? Régóta foglalkoztat, hogy nevezhető-e hosszú távon boldogságnak, ha rövid távon mindig a rágódást választom valami olyan tevékenység helyett, ami pillanatnyilag örömet szerezne. És mi van azokkal a kérdésekkel, amiket pusztán gondolati úton nem lehet eldönteni?
Az azért meglepő, hogy míg mi, kelet-európaiak azt hisszük, mennyi mindent megtanulunk az iskolában, önismeretben, vitatechnikában és talán bölcsességben is sokkal messzebbre lehet jutni az amerikai módszerrel. Ugyanis mi csak elrohanunk az adatsorok mellett, ami becsurog a fejünkbe, az ott marad, a többi meg le van ejtve. Az összefüggések az élettel meg azzal, amit elvileg tanulnánk, már végképp sehol sincsenek. Mert sokat kell ám agyalni, hogy ettől az önvizsgálatos résztől eljussunk odáig, hogy konkrétan mi milyenek vagyunk. Sose gondoltam még bele, hogy azért agyalok annyit, mert alapvetően cselekedni szeretek, vannak céljaim, van motivációm és még energiám is, csak nem mindig van módom mostazonnal csinálni valamit. Néha egyszerűen várni kell.