Beküldte Raya deBonel -
A gasztrokörút folytatódik... tegnap kihasználtam, hogy a szokásos EU-negyedbeli munkák közé becsúszott egy valódi szabadúszás a Brüsszelt kettészelő Nagy Letörés alatt, ahova rendes tolmács csak esténként merészkedik, és még a kollégákat is elcibáltam a City 2 aljába, ahol kicsit úgy vannak a kajáldák, mint a Westendben, csak igényesebbek. Van például egy klassz indiai meg egy Nordsee, ez utóbbit céloztam meg. A hallevesük sűrű, paradicsomos, garnélákkal és petrezselyemmel van meghintve, alatta bújnak meg a haldarabok. A tortillakosaras saláta pedig a játék miatt finom, asszem, a cipós levesekből se fogok soha kinőni.
Délután megjött Murok Miska azzal a határozott szándékkal, hogy este - mily meglepő - operába megy. Volt itt valami Varázsfuvola-koncert egy híres karmesterrel. Nosza, leraktuk a cuccát, elrohantunk a Bozarba, egy pasi pont egy erkély első sorába szóló jegyet akart eladni, teljes siker. Miskának szokatlan volt, hogy csak 20%-kal kapja olcsóbban a jegyet, a kasszásmaffiával ápolt jó kapcsolatai révén általában állójeggyel nézi Wagnert a legdrágább zsöllyéből. Azért ezzel is elégedett volt, én pedig elkísérhettem Titit a Positanóba, "macska méretű rákfarkakat" enni, úri nevén gamberonit.
Hat fekete szempár meredt rám vádlón a tányérról. Elkaptam a szemem (a sajátomat, hangsúlyoznám) és inkább megkentem vajjal egy pici zsemlét, rámorzsoltam pár levelet a rákokon keresztbe fektetett rozmaringágról, és figyeltem a mester(nő)t, hogyan kell meghámozni partnereimet a szemezésben. A tiramisu már sokkal kevésbé volt kannibalisztikus, azzal nem éreztem erőteljes lelki rokonságot legalább. Sose leszek gasztroblogger, mert vagy éhes vagyok, és akkor minden fogás életem legjobbja, de a finomságokra kénytelen vagyok figyelni, vagy nem vagyok éhes, és akkor a legjobb kaja is a "semmi különös" minősítést kapja.