Beküldte Raya deBonel -
Ma kisebb alapozás után (szokásos piacomon alapvető élelmiszerek, úgy mint a szezonját élő, mindenhol 1,50-es kilónkénti áron - tessék irigyelni - vesztegetett datolyaszilva, fonott házi mozzarella, 1 euróért kosárlabda méretű ananász, obszcén méretű paszternák beszerzése) megéltem az általam egyébként nem igen kedvelt Midi piacnak ezt a hangulatát is, Titinek köszönhetően, aki nem volt fogékony a magakellető narancssárga slágertermékre, ám mindenáron fügét akart venni. Viszont leültünk az arabokhoz, akik még mindig árulják a házi savanyúsággal (ezalatt datolyát, hagymát és félig szárított paradicsomot kell érteni, utóbbi nagyjából Félig Fej Nélküli Nicket juttatja eszembe a Harry Potterből, hogy lehet ilyet, úgy mégis?) töltött, frissen sütött lepényeket, baklavákat, ötvenféle olajbogyót, töltött szőlőlevelet, és nagy örömömre aszalt gyümölcsöket és magokat is.
A mai találkozónk ürügye a phat thai nevű étellel való beetetésem volt a Yaki nevű étteremben, ahol Titi szinte törzsvendég, már a családi vállalkozás teljes rokoni struktúráját ismeri (nem evidens, legalább öt nemzetiség érintett), és a tetovált karú főpincér (a tulaj fia) már amikor meglátja, írja a rendelést. Viszont a teltházzal ő se tudott mit kezdeni, úgyhogy amíg felszabadult egy asztal, Frédéric Blondeelnél folytattuk a csevegést egy madagaszkári (63%, kakaós-vaníliás) és egy venezuelai (73%, citromfüves-chilis) forró csoki fölött. Nem csak ettől kerekedett jó kedvem, hanem attól is, hogy az "öregasszony", aki ráadásul a nőnemű főakelája az én kis dzsungel-hazámnak, és végignézte a gráf éleinek kirajzolódását az elmúlt húsz év során, tapasztalatok hihetetlen tárházával rendelkezik. Érdekes, hasznos, lebilincselő lény. Szeretjük, na. Állítólag ők is engem BeAnnel, legalábbis megbeszélték, hogy aki engem bántani mer, az kollektíve lesz s.ggbe rúgva. Feladnék nekik postán néhány EU-parlamenti képviselőt, például a "portunyol"-osat...
Ahogy már mondtam, Titi szája ízét (nem úgy) már ismerik a Yakiban, viszont én zavart okoztam az erőben: scampi helyett kacsával kértem a tápot. Fehérjére vágytam, de annál jóval többet kaptam. Szép nagy adag, kicsit tojásos, finoman fűszeres rizstészta kellemesen apró húsdarabkákkal, izmos-méretes szójacsírákkal saláta gyanánt, inni meg olyan kókuszlevet adtak, hogy úszkált benne Vietnam zsírszalonnája, három példányban. Éhes nem tudom, mikor leszek legközelebb, de már nagyon várom, mert van makadámdióm, kesudióm, szárított kiwim, vörösáfonyám... szóval ha átmenetileg el is számítottam kissé a likviditásomat, azért az éhezéstől messze vagyok! Hol van már a császármorzsa... A következő kísérlet a vadas lesz, na nem a holnap érkező Murok Miska tiszteletére, mert ő előbb távozik, mintsem hogy az előírt 2-3 napig ráérjek a hűtőben pácolni a húst, de talán majd egyszer. Addig is teákban tobzódom.