Beküldte Raya deBonel -
A címnek ugye az a magyarázata, hogy Michael Ende Varázslóiskola című könyvében (mit nekem Roxfort?) először tárgyakat tanulnak meg átváltoztatni, aztán állatot, végül embert, na ugyanígy haladunk mi is a gömbtől a rongyon át a művirágig, majd lesz állat és ember is. Ma például egy aranyásót, egy Kodály Zoltánt meg a zaklatott tekintetű fickót fogom megrajzolni, de utána visszafejlődök, mert az hétszentség, hogy nekem egy kürtöt is reprodukálnom kell. Alighanem enyhén rázizzentem erre a rajzolásra, mert tegnap a Racka koncert alatt gyakorlatilag másra se tudtam figyelni, mint arra, hogy milyen szép kis fények vannak rajta.
Aztán feltűnt, hogy az egész zenekar olyan idétlen, mint még soha. A jól ismert induktív pszichózis révén én is elkaptam, azután már jó volt az este. Talán ezzel a borzalmas minőségű videóval tudnám a legjobban illusztrálni:
Na de visszatérve a rajzolásra, ott is szól a nóta a jó színezéshez: leginkább Enya és Deva Premal szól. Egy idő után ezeket is jobb agyféltekével hallja az ember, és olyan szavakat vél kiszűrődni, mint "borsó". Falra hányt: elvileg nem is szabadna odafigyelni a szövegre, mert az bal agyféltekés dolog.
Tanulunk nagyon hasznos technikai dolgokat (például olyan rajzeszközökről, amiknek a létezését nem is sejtettem, pedig abszolút piaci rés, lásd maszatolórúd), de igazából az a lényeg, hogy az ember vesz magának négy napnyi időt arra, hogy leüljön, és istenigazából megnézzen egy tárgyat. Mert másról se szól: ahhoz, hogy levesd a "szimbólumkészletet", és azt tudd megrajzolni, ami tényleg ott van, a szemednek kell hinni.
Nekem ötödikben nagyon jó rajztanárom volt. Ági néni igazi művész volt, és rengeteg fontos dolgot tanított, csak nem 11 éves gyerekeknek fogyasztható módon. Viszont megtanultunk szénnel, monopolradírral bánni, és amellett, hogy nyűtt minket a gömbbel, drapériával, csendélettel, volt elmélyülés, volt órákig megfeszített rajzolás, majd kizavaródás az udvarra futni egy kört.
Egész megdöbbentő, hogy amikor már öt perce nézem, hogy hol látok még árnyékot mondjuk a kezem fején, és egyszerűen nincs több, fél percre félrenézek, és megrajzolatlan árnyékok új világa tárul fel előttem.
Egy darabig mindenki szégyelli, hogy fóliát, rácsot stb. használ "mankónak", hiszen a Nagy Művészek biztos nem folyamodtak ilyenekhez. Nem tudom, igaz-e, de tanárunk egy csomó anekdotát idézett, és a festők még sokkal cifrább segedelmeket használtak, mint mi! Jó, Michelangelo nem kép alapján festette a sixtusi kápolnát, de hát valahol el kell nekünk is kezdeni, egyébként a tehetség pont azért tehetség, hogy ne legyen mindenkinek.
Apropó sixtusi kápolna: én se tudtam sokáig leplezni a furaságomat. Az már az első nap kiderült, hogy én vagyok az egyetlen balkezes a csoportban. Tegnap viszont elmondták, hogy az Úr és az angyalok ruhája állítólag egy agyféltekét formáz, ha hunyorítva nézi az ember, erre megkérdeztem, hogy jobb vagy bal agyféltekét. Szerintem teljesen adekvát kérdés volt, de a többieket nem a válasz érdekelte, hanem azon röhögtek, hogy lehet ilyet kérdezni.