Mélymerülés Amerika krémjébe

Címkék: 

Előrebocsátom, hogy amiről itt beszélek, azok nagyrészt a mensások, de attól még a sztereotípiákhoz igen jól illő képet adnak az amerikai társadalomról. Tényleg kövérek, iszonyúan öltöznek, felszínesek, civilizációfüggők és soviniszták. Tegnap július negyedike volt, hát mindegyiken legalább egy piros-fehér-kék fülbevaló volt, de láttam komplett csillagos-sávos manikűrt, fejdíszt, hózentrógert (ez nagyon népszerű), sőt, alsónadrágot (ne kérdezzétek...). Tűzijáték is volt, de azt pont nem láttuk valamiért.

Viszont a táboruk, na, az meg van szervezve. Három évre előre be kell nyújtani a városoknak a pályázatot szállásajánlattal, a rendezők névsorával (tehát ebben benne van, hogy addig senki ne lépjen ki, ne vesszen össze halálosan a többiekkel és ne őrüljön meg) és a tervezett programokkal. Mindenkinek egy pénztárca-névjegytartó fityeg a nyakában átlátszó zsebbel, amin rajta van a neve meg hogy honnan jött. Ennek köszönhetem egzotikus állat mivoltomat, vagyis hogy aki nem bámulna meg csak azért, mert nem vagyok száz kiló és nem lóg a kezem végén egy pasi, az is kimereszti a szemét, hogy hogy van ez leírva, aztán meg hogy honnan jött ez. A legjobban az tetszett, amikor a speed talking nevezetű játékban (ami ismerkedésre való, egy percig kell random emberekkel beszélgetni vitatkozásra alkalmas témákról) többen is megkérdezték, tudok-e angolul. Ugyanebben a játékban volt egyébként egy irtó édes, ennivalóan okos kislány, akivel pont azt a kérdést kaptuk, hogy 10 pontot hogy osztanánk el a külsőnk és az agyunk között, ha újratervezhetnénk magunkat. Mindketten 6-4-et mondtunk az agy javára, de ahogy a nyolc évével megaszonta, hogy sajnos a társadalom megköveteli, hogy ki is nézz valahogy, azt meg kellett zabálni. Ma a 25 perces novellaírás workshopon találkoztam vele, és ott is ennivaló és okos volt. Ja, egyébként szerintem azok adnak kevesebb pontszámot a külsőre, akik szépek, én meg jobban szeretnék egy kicsit kevésbé okos lenni.

Bár... ez is relatív, vannak itt olyan emberek, akikhez képest engem nem lehet egy skálán kifejezni. Egy indiai származású srác (ez is olyan jellemző) mesélte, hogy másfél évesen olvasott, 6 évesen elkezdte a középiskolát, 16 évesen meg már nem volt olyan egyetem az országban, ahol matekból újat tudtak volna neki tanítani. Ehhez képest "underachiever", vagyis 27 évesen olyan pozíciót tölt be, ahol az átlagéletkor kétszerese az övének. Naná, hogy szingli.

Van külön szingli SIG, de oda méltóságomon aluli volt elmenni. Viszont adtak színes pöttyöket: zöld=megölelhető vagyok (és meg is fognak ölelni), sárga=kérdezd meg, mielőtt megölelsz, piros=hagyjál békén, kék=szingli vagyok, lila karika=ateista vagyok. Vannak vicces kombinációk, az egyik svéd például a zászlójukat fabrikálta ki két matricából, egy másik mindegyiket felragasztotta. De az emberek egyébként is szeretik magukat dekorálni: a badge-ünkre kaptunk szalagokat (nekem kék "előadó" és piros "leadership ambassador" (marha hülyén hangzana, hogy vezetési nagykövet) volt, de elvitte a szél), és lehet kapni külön a tábor témájához illő kis jelvényt. Némelyik őskövületnek az egész badge-e, sőt, a szalagok is végig vannak rakva ilyenekkel.

Nagyon profi a marketing is: pólók, pulóverek, mindenféle színben, méretben és felirattal (ami abszolút vitte nálam a pálmát, az az "I      organ donation" volt, de van "(Fe)male - the original Iron Man", "talk nerdy to me", meg számos kémiai és fizikai poén. Ezeket tagtársaim lelkesen hordják. Én egy szolid, fekete topot vettem a tábor témájában, holnap abban fogok előadni. Na de nem csak ruházat, hanem eszement mennyiségű logikai játék, öngyújtó, ékszerek, tollak, kulacs, bögre, felvarró, matrica és minden egyéb bizbasz. És veszik, mint a cukrot. Hitelkártyát elfogadnak. Ez tényleg a vásárlás országa. Viszont a kaja, sőt, ötféle bor és háromféle csapolt sör benne van a regisztrációs díjban. Sőt, folyamatosan ki van téve meleg hotdog, nachos sajtmártással, zöldség másmilyen mártással, popcorn, hideg víz és kóla, kávé, tea, limonádé, alma, banán, franckarika. Ólinklúzív, mondom, egyesek ki se mozdulnak az étkezdéből, ami csatlakozik a játékszobához. Mi is játszottunk itt egy kalózosat, és egyikünk időnként random felkiáltott, hogy "arrrrr", amitől is inni kellett. A legintellektuálisabb játék is ivóssá alakul, ha megfelelő a társaság.

Az pedg megvan. Van X és Y generáció-SIG, és mindkettőből egy-egy ember felajánlotta a lakosztályát klubszobának. Összedobtuk a pénzt piára (aki 10 dollárnál többet adott, kapott egy dögcédulát, szóval ha lezuhannal a három repülő közül az egyik, tudni fogják, hány éves voltam), és ott ment a buli egész este. A társaság nagy része amúgy nyugdíjas, de a fiatalok kárpótolnak értük. Szóval marha jó buli ez, csak ne kéne holnap előadnom. Hál'istennek a webstreamingről letettek, de fel lesz véve a dolog. 

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio