Beküldte Raya deBonel -
A témát ismét a Mensa-listáról loptam, már csak azért is, mert egyeseknek ott igen ellentmondásos volt az álláspontja. Avagy: aki nem tisztel se Istent, se embert, miért pont egy félművelt huszonéves stewardesst tisztel?
Arról már sokszor pöfögtem, hogy a reptéri biztonsági ellenőrzés milyen utálatos, ráadásul felesleges dolog. Engem támasztott alá az Economist szavazása és szakértői vitája, ahol azzal érveltek leginkább, hogy az újabb és újabb szigorítások (semekkora pengét nem lehet, folyadékot nem lehet, cipőt le kell venni, laptopot ki kell nyitni...) mindig a terroristák múltbéli tetteire reflektálnak ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, mi lesz a következő trükk. Olvastam egy nagyon érdekeset egy volt reptérbiztonsági főnök tollából is, aki a legfőbb hibának egyrészt azt látta, hogy a biztonsági őrök egyfajta húsvéti tojásvadászatként fogják fel az ellenőrzést, és utaznak például egy kisollóra, de a mellé rejtett bombaalkatrészt nem veszik észre, másrészt pedig azt, hogy az utazóközönséget is elidegenítették ezek a csesztetések, márpedig bizalom és összefogás nélkül nem lehet terroristákat sem fogni.
Azt is számtalanszor tapasztaltam, hogy a szabályok meglehetősen gumi jellegűek. Rólam köztudott (mostantól legalábbis az lesz), hogy nagyon utálom, ha egy homályos, elvont szabály (pl. "Nem szabad feltűnően öltözködni") alapján én nem tudom eldönteni, hogy X, amit tervezek, belefér-e, mások meg teljesen önkényesen csesztethetnek miatta (akár egy kubai zászlómintáért, akár nyolc csomózott karkötőért, akár egy "túl nagy" karikafülbevalóért). Szeretem tudni a szabályokat, és tudni, hogy mikor hágom át őket.
És olyan aranyosak a kivételek is. Ha én terrorista lennék, a bomba alkotóelemeit bébiételes dobozba rejteném, kölcsönvenném Abdul kislányát, és az öreg Juszuf pacemakerével időzítenénk. Vagy odamennék a beszállókapuhoz két kézipoggyásszal, és nagy műgonddal elbúcsúznék az egyiktől. Elmondás alapján tudom, hogy amit ott felejtenek, azt hónapokig nem adják vissza, viszont nem is semmisítik meg.
Volt, hogy az üres ásványvizes palackot is kidobatták a reptéren, volt, hogy felvihettem, és volt, hogy meg se kérdezték, hogy üres-e, amikor a laptoptáska oldalzsebébe volt dugva. Úgyis látszik a röntgenen! Volt, hogy a parfümömet csak meg kellett mutatnom, volt, hogy az őr majdnem kiöntötte, úgy kereste rajta a jelzést, hogy hány millis, és volt, hogy addig erőszakoskodtak, míg minden szájfényt, szemspirált és tusfürdőt kibányásztam a kényelmes kis fészkéből, és bezuttyintottam a nejlonzacskóba, persze utána még nekem állt feljebb, hogy ne taszigálják már le a bőröndömet a szalagról, amíg vissza nem rakom úgy, ahogy voltak. Nem mintha kényszeres lennék (az vagyok), de már meglehetősen jól bejáratott helye van nem csak az alapvetően gyűrhető-nyomható flakonoknak, hanem a néha bizony törékeny darabokat tartalmazó kis ékszeres tasaknak, a Frey Wille-dobozkámnak, a néha ajándékba vitt és ugyancsak össze-ne-nyomódjon parancssorral feliratozott csokoládéknak is.
NEM ÉRTEM, hogy egyes reptereken miért különböznek az előírások, és hogy felelhet meg mégis mindegyik ugyanannak a biztonsági szabványnak, vagy: miért vannak túlbuzgók, akik a kötelező minimumon felül vegzálják az utasokat. NEM ÉRTEM, hogy miért nem lehet a repülőn fényképezni, miért nem elég repülő üzemmódba tenni a telefont, és legfőképpen: hogy miért megfelelő indok mindenre az, hogy "mert a személyzet azt mondja".
A másik dolog, amit utálok, az az indoklás, hogy "merénaztmondtam". Még ha a pilóta mondja, akkor elhiszem. De meggyőződésem, hogy a fapadosok sztyuvijai nem annyira képzettek, hogy ténylegesen értsék, mi hogy működik és mi zavar be minek. Kapnak egy agymosást, oszt annyi. Értem én, hogy egyszerűbb így. Mint a borotválkozóautomata ("És nem gond, hogy a kuncsaftok feje nem egyforma alakú? A második alkalomnál már nem."). És ettől legyek elszállva?
Köztudott az is, hogy minél nagyobb felelősséget ruháznak egy embercsoportra, annál kevésbé viselkedik neveletlen majomként. Ha csak egy kerítést raknak köréjük, akkor elmennek a kerítésig, és a lábukat is kidugják. Na de mit szólnátok például egy olyan rendszerhez, ahol a beszállókapunál úgy lennének kialakítva az ülések, ahogy a repülőn is? Mindegyik előtt/fölött egy akkora tároló, amekkora a repülőn is van. Mindenkinek egy tárolóhoz van joga. De! Ha meg tud alkudni a szomszédjával, hogy egy kisebb csomag mellé befér még az ő duty free zacskója is, akkor a repülő személyzetének nem is kell beleártania magát. És nem kéne vérlázító módon reklámozni az ingyenes csomagfeladás lehetőségét akkor, amikor túl sokan döntöttek úgy, hogy kihasználják a csomagkereteket, persze akkor már úgy, hogy csomó olyasmi is van benne, amit nem küldenének le a csomagtérbe (laptop, üvegek, villanykörte stb.).
Ha a közösségre bíznák az önszabályozást, akkor a sztyuvi szerepe pontosan annyi lenne, mint (és ez csak egy nagyon finom, légkalapáccsal megmunkált utalás) a Mensa-elnökségé: megadni a szükséges erősebb kutya-imidzset annak, aki ugyan kisebb, nő, meg egyedül is utazik, viszont igaza van, azzal szemben, aki hárman van és nagydarab, vagy egyszerűen bunkó. Sajnos vannak, akik azért mennek ilyen állásba (de itt említhetném a tanári pályát, a portás bácsiét, jegyszedőét, Midi-busz sofőrét stb.), hogy hatalmuk legyen. Pontosan ez a hatalmuk, amit még a nagy vagányok is áll-leesve, nyálcsorgatva tisztelnek.
Szóval, a konklúzió: értelmes embereket mindenhová! Biztonsági őrnek (profilírozás, potenciálisan veszélyes elemek kiemelése), stewardessnek, és utasnak is. És szerintem minden ember értelmes... ha hagyják.