Beküldte Raya deBonel -
Stefannal még akkor ismerkedtem meg, amikor szobát kerestem. Tetszett a hirdetése, mert nem azt írta, hogy ennyi négyzetméter és ilyen számú busz megy oda, hanem hogy olyan lakótársat keres, aki spirituális ösvényen jár, szereti a jó bort, lehet vele együtt főzni és beszélgetni. Persze ebből lejöhetne az is, hogy nőt akar (és bizonyos szintig ez is igaz), de azért elmentem. Akkor épp ott lakott egy csaj próbaidőre, de Stefan már akkor megmondta, hogy ott is marad. Mert ő ezt érzi. Jók az energiák.
Mindenesetre Skype-on néha írogattunk, és meg akart hívni magához vacsira, a lakótársaimmal együtt. Sőt, még egy vakrandit is leszervezett volna nekem. Ehhez képest tegnap kettesben mentünk, egy barátja olasz éttermébe, ahol olyan rossz a borkínálat, hogy vittük a sajátunkat. Stefan ugyanis borszakértőként dolgozik több helyen is. A saját borpincéjét eladta, hogy a családjára költse. Mégis elváltak. Szomorú történet, de azóta rockzenekara van (Brüsszelben mindenkinek rockzenekara van), meg útja, meg mifene. Szóval ez volt a kiindulási alap.
Én mindig is tudtam, hogy nem akar felszedni, de érzi, hogy én értem, hogy miről beszél, és nem tartom "na, még egy New Age-es faszinak" (de). Elmondta, hogy felszállt egyszer a villamosra egy részeg néger, és elkezdte mindenkinek mondani, hogy "Jézus szeret téged!". Erre Stefan beszélgetni kezdett vele. Egy megállóval később a csávó kidobta a hatalmas doboz sört, ami nála volt, és akkor már egy csaj is szóba állt vele. Stefan utána a csajjal cserélt telefonszámot, és megbeszélték, hogy megmentettek egy lelket. Ilyenek történnek vele állandóan. Állítólag ez az út a megvilágosodáshoz.
Most éppen öt csajjal fog randizni sűrű egymásutánban, hát, szurkolok neki, hogy valamelyik összejöjjön. Nálam kicsit rontja az esélyeit, hogy folyton az a gusztustalan színész ugrik be róla, aki A remény rabjaiban Elmo Blatchet játszotta: szőke, kopaszodik, és időnként idétlenül röhög a sárga fogaival.
Egy olyan helyen ettünk, ahol a kaját egy anorexiás csaj hozza ki hatalmas serpenyőben. Ha ketten esznek, akkor is. Mi valami paradicsomos-mozzarellás izét ettünk (cicillo vagy mi a bánat), utána meg, mivel fehérborunk (is) volt, rákot. De olyan nagyot, amilyen a kedvenc filmem végén van. Legalább nyolc centi átmérője volt csak a lábának. Illetve nem tudom, hogy az melyik testrésze volt. Illedelmesen megenni mindenesetre nem lehetett.
Utána ittunk még soavei vörösbort, amit Stefan szerint azért hívnak Castello delle Femminének, mert ott, Verona fölött (ott aludtunk meg egyszer Carlosszal és Lébucival, síelésbe menet), régen volt egy kastély, ahol a fiatal prostikat a szerelem művészetére tanították... Azért ez de jó már.
Éjfél rég elmúlt, mire Stefan hazahozott, de mivel ma nem dolgozom (elszámította magát a SCIC, nem én vagyok az egyetlen, akinek szerződése van, de munkája nincsen), ráérek.