Lent

Mármint nem a tanyán (bár J-re is sokat gondolok). Ma pont arra a két percre vettem át az EGSZB 3.csoportjának olasz elnökét, amikor azt bírta mondani: ma kezdődött a Nagyböjt, ezért lila nyakkendőt kötött. Ilyen egy katolikus nemzet fia. A kollégák ez alkalomból tanultak egy új angol szót, ez a fent említett Lent (hehe). 

Az igazán meglepő az volt, amikor úgy döntöttem, megjutalmazom magam egy ebéddel a Chilli's-ben (ha már tegnap nem fértünk be), és közvetlenül azután, hogy R, akivel tegnap nem fértünk be, szintén megjelent (van ebben a figurában egy ismerős rugó, bizony), bejött egy fiatal pár, és mindkettő homlokán akkora hamufolt volt, hogy a Ferencesben is megirigyelték volna. 

Én egész kamaszkoromban frufrut hordtam, és baromira utáltam, amikor egész nap hullott belőle a hamu, de annyi ember van körülöttem, aki ezt valamilyen szinten komolyan veszi, hogy én se igazán tudom kivonni magam alóla. A húsról annyira leszoktam, hogy azt semmi értelme megtagadni magamtól (havonta kábé egyszer, amikor viszont megkívánom), viszont úgy döntöttem, hogy húsvétig megtartóztatom magam hőn szeretett magvaim tekintetében. Mondjuk ezt már azután döntöttem el, hogy megint vettem egy hetvendekés vödörnyi mogyorót, egy doboz paradiót meg két doboz kesut, de hát eláll. Meg hátha Typhoonék is szeretik. 

A jogokat megtartjuk magunknak Lelke: Raya • Külcsín: Studio1 • Hálótárs: Netstudio