Beküldte Raya deBonel -
El szoktam néha gondolkozni azon, hogy ha halat adunk valakinek ahelyett, hogy halászni tanítanánk, azzal mennyire teszünk jót neki, és mennyire a saját lelkiismeretünknek/a nézettségi statisztikáknak.
Tegnap néztük Jóanyámmal az Álomépítőket, abban egy ferenceseknél szocializálódott, 6 gyerekes családnak fejezték be a másfél éve leégett, majd részben újjáépített házát. Egy szoba helyett most 200 négyzetméteren lakhatnak, minden gyerek külön szobában, lett egy szoba a nagymamának, és végre egy háló a szülőknek, akik soha (!) nem alhattak a gyerekeiktől külön. Vagy nagyon felvilágosultak mind, vagy nem értem, hogy hoztak össze ennyi tesót.
A kérdés az, hogy ha eddig nem volt pénzük felújítani, akkor most miből lesz pénzük fenntartani? Érdemes lenne megnézni egy-két hónap múlva a vadiúj, csili-vili polcokat, függönyöket, párnákat, konyhabútort, hogy milyen állapotban lesznek, meglesznek-e még egyáltalán...
Ma meg a híradóban volt egy nő, aki egyedül neveli a négy gyerekét, és most kapott valami segélyt, hogy szép karácsonyuk lehessen. Na és aztán? Értem én, hogy ez nagyon megindító így karácsonykor, na de egyrészt az már nem lesz hírértékű, hogy két hónap múlva már megint éheznek, másrészt meg milyen alapon választanak ki egy családot a több ezer (tízezer?) nyomorgó közül?