Beküldte Raya deBonel -
Hát ez is megvolt: bekapcsoltam. Nem mintha sok dolgom lett volna, kábé annyit mondott a bíróság elnöke franciául, hogy "Megadom a szót ...-nak, a ... képviselőjének", de néha még arról is sikerült lemaradnom. Mondtam én előre, hogy a kabintárs a haját fogja tépni...
És B-nek igaza volt, tényleg annyi mindent kell nyomkodni egy ilyen kabinban, hogy megőrül az ember, mert hallgatom például A tanár úr francia retúrját, de hirtelen elhallgat, na, akkor mondott a bíró valamit, amit nem csíptem el. És volt olyan bíró, amelyik németül beszélt, de nekem franciából kellett vennem, mert az angol kabin nem közvetlenül fordított németből. Nyüsz. Bár tulajdonképpen értek én mindent franciául, csak van bennem egyfajta zsigeri félelem.
Viszont rájöttem, hogy rutintalan vagyok, nagyon. Egyszerűen parázok attól, hogy hallja valaki, amit mondok. Hiába, hogy otthon, gyakorláskor, vagy a némakabinban gyönyörű tolmácsolásokat végeztem. Asszem, először ahhoz kell idomítanom magam, hogy ne foglalkozzak vele, hogy ki hallja, és majd utána jön az interaktív kapcsolat a hallgatósággal.
Egyébként másfél óra alatt vége is volt, utána még tengtünk-lengtünk egy kicsit az irodában, megbeszéltem még egy lakásnézést (ami sorsdöntőnek bizonyult), aztán lesorjáztunk megint a kantinba. Ezúttal sajttal ünnepeltük a sikert/borba fojtottuk a bánatot. Megint kicsit kívülállónak éreztem magam, mert én nem szívtam azzal a nyaktörő sebességű magyar beszéddel, amivel az összes többi freelance.
Azután szélnek eresztettek minket, én meg úgy döntöttem, látni fogok valamit Luxemburgból. Képek is lesznek, ha lesz majd időm meghalni. Momentán csak azért ülök itt, mert muszáj egy kancsó teát meginnom, ha már 13 teljes euróm maradt addig, amíg a tegnapi munkát ki nem fizetik. Innen szép nyelni.