Adózás

Kolosszális blogbejegyzés lesz ez, lesz szó életről, pénzről, szerelemről és melóról.

Szóval ma voltam Gezemice papájánál megkérdezni, mégis mennyibe kerülne nekem egyéni vállalkozónak lenni. Tudniillik elszántam rá magam, hogy ne kelljen minden filléremért reszketni, hogy mikor veszi észre az APEH, leadózom, ahogy kell, és tisztességben megőszülve élvezem a maradékot. Szép terv volt, de a magyar adózási rendszer láthatólag nem erre van kitalálva. Kék szemű Vergiliusom gyöngyen levezette nekem, hogy ha 100 ezret kiszámlázok, akkor a költségekkel együtt 24 ezer mínuszban vagyok, ráadásul ha leperkáltam az 50% körüli adókat, járulékokat, mifenéket, akkor már csak 18% SZJA jön le a maradékból. Ja, és a legszebbet még nem mondtam: ha egy fityinget sem keresek, akkor is a minimálbér után kell adózni! Ez is olyan, mint a pincér meg a junioros konyhás: úgy számolják a bérét, hogy még rájön a borravaló/lopás, ezért aztán mindegyik tartja a markát, illetve lop. Az is, aki eredetileg nem akart.

Hát tudjátok, ki lesz ezek után egyéni vállalkozó! Nem először találkozom a kérdéssel, de ez most nagyon kiakasztott. Hogy gondolja az állam, hogy éljenek meg az emberek? Az alkalmazottnak kevésbé fáj ez a töméntelen lenyúlás, mert ő úgy szegődik el, hogy tudja, mennyi nettót kap, én pedig kapok egy árat, és abból intézzem az adóimat, az a megrendelőt már nem érdekli. Ráadásul a szinkronnál nem én határozom meg, mennyit adnak, ha kicsit is többet kérek, mint a legolcsóbb tűrhető fordító, kiesek a pikszisből, hiába vagyok akármilyen jó.

Tényleg átértékeltem egy kicsit a jövőképemet. Magyarországon nincs jelentős kereslet minőségi fordítókra, mert senki sem akar többet fizetni a bekerülési küszöbnél. Mondjuk ilyen feltételek mellett nem is csodálom. Vajon miért van, hogy a gazdaság szárnyaszegett kacsaként csak hápog, de nem repül...

Na de ez még semmi, mert legfeljebb nem leszek fordító, vagy legalábbis nem legálisan, érdekel is engem. Hanem ehhez kapcsolódik még egy aranyos történet arról, mire is költik ezt a pénzt állambácsi protekciós unokaöccsei.

Tegyük fel, az önkormányzatnak maradt egy kevés többlete. Nehogy már nyereséges legyen, gyorsan kitalálja, hogy néhány helyen zöldterületet alakít ki. Soha jobb ötletet! Igaz, a legolcsóbb fűmagot kell megvenni, és kerítésre már nem is jut. Tanakodnak a honatyák: hogyan fogják így megóvni a drága gyepet? Uccu neki, hoznak egy rendeletet, miszerint gyepes, füvesített területre parkolni tilos. Közhírré tétetik. Oké. Honatya fizetést kap.

Öt évvel később. Az autósoknak elegük lett abból, hogy sehol sem találnak parkolóhelyet, vagy talán nem büntették őket eleget és elég szigorúan, mindenesetre a fűből már semmi sem maradt, a helyére félméteres kátyút mélyítettek a kerekek. Ekkor jön anyám, aki szintén nem talál máshol helyet, és mivel sem KRESZ-szabály, sem tábla nem tiltja a parkolást, odaáll. Dolga végeztével meg is pillantja a 10.000 magyar forintról szóló büntetést a szélvédőn. Indoklás nincs, az majd érkezik később.

A közterület-felügyelet egy 2004-es rendeletre hivatkozik (amit alighanem a Sziget fesztivál miatt hoztak, és megalkotásakor elsősorban a Kaszásdűlő HÉV-megálló környékére gondoltak, csak ha már, akkor olyan jó bulinak látszott kiterjeszteni minden felületre, ahol valaha nőtt bármilyen csenevész fűcsomócska). Jóanyám meg felháborodott, és elhatározta, hogy nem fizet.

Igaz, hogy a törvény nem tudása nem mentesít a büntetés alól. De meddig kell, hogy terjedjen ez a törvényismeret? A parkolás helyén semmiféle tábla nem jelezte, hogy az ilyen és ilyen szabály alapján... vagy akár azt, hogy simán várakozni tilos. Oké, tudhatta volna Jóanyám a rendeletet. De ha abban úgy van meghatározva, hogy "olyan terület, ahool fű nő", akkor egy kopár agyaggödörről mégis honnan a kénköves pokolból kellett volna, hogy kiderüljön, hogy elvileg füves? Ha pedig helyszínek szerint sorolták fel ezeket, elvárható a mezei autóstól, hogy mindet megjegyezze? Biztos? És ha nem a kerület lakója? Ha külföldi?

Ehhez járőztetnek egy lószarcsőszt, fenntartanak egy ügyfélszolgálatot, leveleznek, iktatnak. Elengedni a büntit már nem az ő asztaluk, hanem a rendőrségé.

Na, ide mennek el az adóforintjaink. Kezdem érteni azokat, akik azért költöznek külföldre, mert a megkeresett pénzüket egy kicsit valóságközelibb kormánnyal akarják elszóratni.