Aug. 19.

Utolsó napunkat a Krka Nemzeti Parkra szántuk, ahol főleg vízeséseket és azok járulékos kiegészítőit (vízerőmű, kovácsműhely, malom, császári kilátó) lehetett látni.

Számomra rosszul kezdődött a kirándulás, ugyanis állati tömeg volt az átkelőhajónál, és alulra szorultunk. Valami sajátos turisztikai megfontolásból a felső szintre sokkal kevesebb embert engednek még annál is, mint ahány le tud ülni, gondolom, hogy legalább azok lássanak valamit. Egy bunkó tiszt rajtakapott, ahogy fel akartam osonni, és hiába magyaráztam neki, hogy az imént tántorgott le egy pasi, számszakilag tehát nem borulna a koncepció, mégis leugatott. Na, ez megadta az alaphangulatot, ha tudtam volna, milyen mély a víz, talán még bele is ugrom. Így csak a hegyek groteszk torzulásait fényképeztem. Setét kedvvel.

Persze ahogy megláttam az első vízesést, mindjárt felvidultam. Gyönyörű szép, minden szikla menyasszony.

Az elkerített részen fürödni lehet. Reggel még kevesen teszik, délutánra azonban stranddá alakul a vidék. Amikor lejöttünk, nem hittem a szememnek: gyékények, sör, úszógumis gyerekek. Mindez a természet kellős közepén. Már értettem, miért fizetős a lenti wc, miközben a fönti ingyenes (sajnos, mire ez utóbbira fény derült, már elvégeztem a bosszúval is felérő cselekedetet egy félreeső árokban, elnézést, de hogy gondolják már azt, hogy lehúznak a parkolással, a belépővel, a hajóért még ezen felül is fizetni kéne, és még a vécés is tartja a markát?).

"Tükör által homályosan..." művészkedés, avagy Nofra az üvegtégla mögött.

És fejedelmi kilátás!

Ez az erőmű két nappal Tesla niagarai szerkezete után beindult, és egész az első vh-ig működött.

Fent kezdődött egy fából rakott tanösvény, ami végigkanyargott a jobb híján teljeskörű szolgáltatást nyújtó hal-wellnessnek nevezhető patakágak fölött. Komolyan mondom, volt gyerekmegőrző, fitneszterem (ez látható a képen, szembe jön nekik a víz), relaxációs szoba, talán még külön étterem is.

Ez meg talán a hüllőház. Hamisítatlan turistaélmény volt: csak azért vettük észre a két csavarodó kígyót, mert irdatlan torlódás alakult ki, két irányból fényképezték őket.

Fürgeróka ööö... a horvátok másképp szocializálják a gyerekeket.

Sajnos a kiszemelt hajókázásra már nem tudtunk elmenni, mert a napi három turnusra (!) délben már nem volt jegy. Sebaj, autóval vagyunk. Felkocsikáztun Roski Slaphoz, ez a kettővel feljebb lévő rész. Olyan úttalan utakon át kanyarogtunk, hogy már azt hittük, eltévedtünk. Ott már nem volt szinte senki.

Csak a kacsák. Akik nemüknél fogva teljes joggal tojtak a fejünkre.

Beszöktünk még egy malom melletti, csörgedező erecskékkel átszelt telekre. A víz ízre kissé iszapos, de isteni volt belegázolni.

Itt minden ház egyben malom is volt, a víz erejét használták őrlésre, szövésre... és hogy még mire? Ezt a táblát nem igazán tudtam mire vélni...

Ez pedig maga a mosógép (mostanában leginkább a városiak fantáziáját tisztítják vele...).

Hazafelé elhajtottunk még két aknamező között, de ez a tábla már elég konkrét volt ahhoz, hogy ne menjünk beljebb.

És utolsó este összejött a naplementében fürdés is! Jó, kicsit csaltam, nekem már futnom kellett, hogy még a lebukás előtt a vízbe érjek, de akkor is! Lubickoltunk, mint a fókák. Életemben először nem sajnáltam otthagyni a tengert. Természetesen egy búcsúfagyiért is besétáltunk a városba, na, azt sajnáltam.