Futni kezdtem

Megmondom én: futni lehet. Úgyis kilátásba helyezték, hogy majd a vívótáborban is megyünk, magánszorgalomból, úgyhogy ez is olyasmi, mint a naptej. Megelőzi a leégést.

Kedden voltam először, eléggé el is kenődtem, ugyanis nem tudtam messzebb menni, mint dagi koromban, amikor kezdtem az egészet. Ma már jobban ment, de utána a hátizomnyújtás... hát az még mindig pokoli. Olyan, mintha az izmok kicsi, cafrangos, lüktető vízszintes csíkokra szakadnának szét.

És nem, nem élvezem, ahogy elborítanak a gondolataim, nem lihegek kevésbé attól, hogy zenét hallgatok, nem motivál, hogy eggyé olvadjak az úttal és legyőzzem a távolságot, csak a lelkiismeretemet akarom megnyugtatni ezzel az egésszel, és köszönöm, békén lehet hagyni.