Tanulási stílusom

1. El akarok kezdeni csinálni valamit. 2. Keresek valakit, aki megmondja, hogy kell. 3. Legjobb tudásom szerint végrehajtom. 4. Az illető ellenőrzi, amit csináltam, és megmondja, jó-e. 5. Az eredménytől függően a) fellelkesedem b) francba hagyom az egészet c) becsületből csinálom tovább, bár nem nagy kedvvel.

Ebből következik, hogy csak olyasmit csinálok kitartóan, amiben jó vagyok, ahol tudom magam tartani a "normához". Nem valami kreatív életstílus, igaz? Mások blogjait lesni, másoktól lopni a lendületet a mindennapokhoz, járt utat a járatlanért el nem...

A legrosszabb meg az, amikor történetesen jól csinálnám azt a dolgot, csak épp egy olyan oktatóval hozott össze a sors, akinél annyi a motiváció, hogy "meg vagy dicsérve", vagy "láttam már rosszabbat is". Szerencsémre vezetni egy olyan pasastól tanultam, aki az Árpád híd leküzdése után is képes volt azt mondani: "Imádnivalóan hoztad át az autót". A víváson meg egyenesen divat, hogy ha valaki csuklót szúr, akkor a bajusz alatt elmormogott szentségelés helyett/mellett egy "szép volt!"-tal reagáljuk le.

Sose fogom tudni eldönteni, hogy ezek a felismerések hasznosak, hozzásegítenek önmagam jobb megismeréséhez meg a tanulási stílusom felderítéséhez blabla, vagy csak újabb bizonyítékát adom annak, hogy nem vagyok normális.