Ámerika

Kaptam ma egy lehetőséget, ugyan csak sajtcetlin, de nem várhatok mindig aranyszélű rondírásost. Egy ismerősünk keres Ámerikába angolul-spanyolul-magyarul beszélő idegenvezetőt, két évre. Amíg én nem mondok valamit, senki másnak nem szólnak.

:-o

Ha egyedül lennék, biztos, hogy kimennék. De nem úgy repesve, mint amikor kiderült, hogy két hetet vakációzhatok Floridában (19 éves voltam). Ugyanez az ismerős közvetített akkor is, csak a kinti rokonokkal, akik egyébként most keresik azt az idegenvezetőt, sajnos finoman szólva nem jöttünk ki egymással. Most menjek ki csak azért, hogy puszta láttamra kiszaladjon a szín az aurájukból?

Na szóval nem teljesen patyolatok az én indokaim se. Persze, jól megtanulnám a nyelvet, flottul beszélném az összes akcentust. Persze, lenne egy csomó külföldi barátom, akikkel lehet aztán büszkélkedni, hogy meghívtak Hawaiira meg Belgiumba, meg mittudomén hova, küldtek fapapucsot Hollandiából. De ez nekem már mind megvolt Valladolidban. Egész egyszerűen nem csábít annyira. De mondom, egyik tervem sem olyan égetően sürgős, hogy ne tudnám két évre felfüggeszteni. Ha szingli lennék, gondolkodás nélkül elvállalnám.

Akkor ez azt jelenti, hogy a párom kedvéért lemondok a karrierről? Utálnék folyton a Skype-on lógni és sóvárogva nézni az andalgó párokat, miközben nekem mindenki tiltott terep, aki esetleg érdeklődne, mert van valaki, aki nagyon jó, hogy van, csak miért olyan messze??, szóval igen, van benne valami. Kérdés, hogy ha most nemet mondok, nem fogom-e egész életemben bánni.

Valahogy ez a hülye kis notice, amit ma a konyhaasztalon találtam, most fontosabbnak tűnik, mint az a sok felpattanó ajánlat, amit úgy csapok le, hogy még csak el se gondolkozom rajta. Lehet, hogy ez nekem az a döntés, mint ami Jóanyámnak az volt, hogy nem próbálja meg másodszor a felvételit és ott marad az Egyetemen dolgozni. Mint amilyen Jóapámnak az, hogy megcsinálja a céget. Mindenkinek van legalább egy ilyen döntése, és van egy olyan érzésem, hogy soha nincs helyes és helytelen választás, mind a két verzióból ki lehet hozni a boldogságot. Csak ehhez az kéne, hogy senki ne szóljon bele a döntésembe. De ha nem szólnak bele, az azt jelenti, hogy nincs is senki, akire hatással lenne, hogy létezem és fordítva, tehát akkor a fejem tetejére állhatok, talpra eshetek Ausztráliában, mégse leszek boldog.

Két dolog tart vissza: Nofra és a gittegylet. De ez is most kicsit olyan, mint a két orosz értelmiségi a szalonban: "Alekszej Alekszejevics, én megyek és beleszarok a zongorába!" "Hagyd, Maxim Nyikolájevics, úgysem értenék!". Nincs bennem őrlődés, elvágyódás, egyáltalán semmi se, teljesen hideg fejjel méregetem a lehetőségeimet. Nem ér az egész ennyit.