Beküldte Raya deBonel -
Koleszterintől sárgálló epével, tojásra, sonkára és kalácsra, de hovatovább aktuálisan bármilyen ételre ránézni képtelenül jelentem: a hímsovinizmus gyógyítható.
Saját szememmel láttam, hogyan nevelik merő jószándékból olyanná a (még óvodáskorú) pasikat (meglehetős gyakorisággal éppen anyjaik), amilyenen aztán lehet szemet forgatni, hogy "jaaaaj, férfiak". Lehet persze mondani, hogy én ezt nem érthetem, mert még nincs gyerekem, de szerintem épp azért vagyok képes kívülről tisztábban látni, mert még nem ragadtam benne abban, hogy "ezt csak így lehet csinálni, hát kinek van energiája tökéletes szülőnek lenni?" Úgyhogy igyekszem most figyelni, minél több olyasmit észrevenni, amit én nem szeretnék úgy, és megpróbálni az eszembe vésni az egészet.
Elég annyi, hogy amikor ugyanarra a mászókára kell feljutnia két gyereknek, akkor a lányt készségesen felpakoljuk huszonötödször is, a fiút meg biztatjuk, hogy másszon fel, és nehogy a kishúga előbb érjen oda, mert hát "te vagy a férfi". Lőn ádáz versenyszellem, lőn nem beszélünk az érzéseinkről, és lőn mindig erősnek kell lenni komplexus. Mi nők meg szenvedünk, hogy nem tudunk velük lelkizni.
A kislányokra meg szoknyát adunk, felékszerezzük őket, és jaj de aranyos. Aztán a pasik csodálkoznak, amikor felnőtt korukban ugyanezek a kislányok a bájaikkal akarnak elérni olyasmit, amit ők legszívesebben kikönyökölnek maguknak. És állítom, hogy észre se vesszük, mikor neveljük beléjük ugyanezt.
Szeretem, amikor egy pasi nagy szemeket mereszt, hogy új barátnője tud kereket cserélni, nem félti a körmeit vagy folyékonyan beszél informatikusul. Olvadok, amikor egy férfi elfúló hangon duruzsolja a fülembe, hogy szeret, vagy amikor ő lassít le először a női boltok előtt és beleképzel engem a legjobb cuccokba. (Én cserébe a késesnél szoktam visszafogni a tempót. Valamit valamiért.) Szeretnék ilyen meglepő gyerekeket nevelni.