K-Pax

Fura dologra jöttem rá. Persze megint Nofra van a háttérben, akivel többször összeszólalkoztunk már a K-Pax című film kapcsán. Ő állítja, hogy tényleg egy másik bolygóról jött a fickó, és azért van rajta az osztályképen, mert felvette egy halott alakját, továbbá azért a csésze aljáról nézi le a tulajdonneveket, mert ha az igazi neveket mondaná, azt a földlakók nem értenék meg. Nálam az lövi meg ezt az elméletet, hogy amikor "már vissza is ért", olyan önelégülten vigyorog, hogy se cáfolni, se megérteni nem lehet. Drágám is szokott néha ilyet, attól is a falra mászom. De az márpedig akkor se úgy van, hogy ha egy idelátogató kínai megkérdezi, hogy hívják ezt az utcát, azt mondod neki: "Csing Liao utca", csak hogy megértse!

Ugye azt mindenki tudja, hogy két világ határán lavírozunk folyamatosan: az egyik ez a díszletvilág, Mátrix, amelyik most válságban van, a másik pedig az, amibe akkor látsz be, ha észreveszed a sárkányt a falevelek között, egy jégdarab, törött cserép vagy egy árnyék önmagát másnak mutató formáját, meg egy kicsit akkor is, amikor nem érted, mi költözött most abba a szempárba, hogy egyszerre bizseregni kezd tőle a derekad tájéka.

Én bejáratos vagyok mindkettőbe, mondhatnám azt is: tolmácsa lehetnék. Csak éppen nem érdekel. Beleuntam abba, hogy olyasmit magyarázzak ezeknek azokról, amit ezek nem értenek, és cserébe kiosztanak nekem egy plecsnit, hogy "milyen kreatív" vagy "milyen elvont" vagyok. Persze hogy látom a sárkányt. De képtelen vagyok csodának tekinteni.

Mindig is arra vágytam (nem ez a ciki, hanem hogy vártam, mindig vártam, hogy majd lesz valami), hogy megmutathassam, mit tudok. Ha az ember olyasmikre képes, amire mások nem, azt nem tudják felfogni, megijednek és elhatárolódnak tőle. Nem akartam egész életemben magányos lenni. Ezért is nem lettem kiugró semmiben: jó tanuló voltam és egyes feladatokat úgy tudtam megoldani, mint senki más, de nem tettem semmi olyat, amit mások nem. Az is fárasztott. A feladatot mindenki megkapta, és ha nem boldogultál vele, hát puff neki. Mindegy volt.

Mire jók ezek a csodák? Olyanok, mint Pollyanna játéka abban a régi kötelező olvasmányban, Az élet játékában. Találd meg mindenben az örömet. Vagy a csodát. Csak azt nem fogják fel, hogy nincs ott mindenhol, és ehhez a világhoz képest olyan pehelykönnyű, hogy nem tud a legsúlyosabb gondokból kiemelni. Ha éppen most haltak meg a szüleid, abban nem tudsz semmi jót találni, és egy kutya szinte beszélő pillantása a temetés reggelén nem valószínű, hogy felvidít. Vagy talán csak akkor, ha ki mersz állni a menetből, hogy beszélgess a kutyával.

Hát elhatároztam, hogy nem fog érdekelni, ha nem értik, ha felcímkéznek, ha senki nem ismeri fel, hogy amit művelek, az "mai tai", nem e világból való. Jó, lehet, hogy az olvasónak ez hangyafasznyi (se) különbség, értelmezhetetlen bölcsésznyavalygás, továbbá olyan lelki rezdülés, amit ha zenének fogadnál el, rég halláskárosodott lennél az ehhez képest orkánerejű többi zajtól... nekem ez fontos, nekem ez változás, és nekem ez lenni blog. Ahogy Douglas Adams mondaná, lapozz a következő bekezdéshez, Marvin ugyan nincs benne, de kifejezetten jópofa.