22

"Nem akarok viszályt. Minek veszekedni, mikor ütni is lehet?" - egykori kémiatanárom idézetével nyitnám ezt a szép napot.

Boldogságfelhőn lebegek. Nemcsak hogy annyi dolgom van, hogy unatkozni, pótcselekedni és szundikálni sincs időm (ma például még edzésre se tudok elmenni, mert interjúalanyokra fogok vadászni egy fotosoppolt kiállítás megnyitóján), de tegnap még szülinapom is volt (ha jól dekódoltam, akkor "látszik, legalább már"-nak pedig már két napja regenerálódik a füle a happybirthday-huzigálásból, melyhez ez úton is isten éltesse!), és nagyon-nagyon jó lett.

Az Aquaworldbe mentünk Nofrával. Fú, hát azt egyszer... szóval mindenki menjen el oda! Ez a jó az üdülési csekkben: egy napra még a legszerényebb igényű közalkalmazott is együtt bugyborékoltathatja hátsó fertályát a Ramada Resort ötcsillagos-fehérfürdőköpenyes vendégeivel.

Az egyik csúszdán nem működött a piros-zöld lámpa, de velem könnyű dolguk volt az úszómestereknek: mindenkori hollétemet az alattomosan kanyargó csőben hangos visítás jelezte. Egyszer viszont hirtelen kiszaladt alólam a csúszószőnyeg, én meg a töksötétben ülve egy pillanatig esküszöm gondolkoztam rajta, hogy visszamászom érte. Aztán meghallottam a feltorlódott víztömeg haragos csapkodását a hevenyészett poliuretán gát mögött és sürgősen tovább iszkoltam azon szőnyegtelen.

A legjobban viszont a szaunavilágot élveztem. Most történt velem először olyan, hogy egyrészt értékelhető mennyiségű (a félkész szakdolgozatom bizonytalan jövője, a most kapott fordítás határideje és az anyukám születésnapi ajándékának előteremtése közötti vergődés gerjesztette)feszültség vibrált bennem, másrészt elég kevesen voltak ahhoz, hogy egy-egy kabint kisajátíthassunk magunknak. Teljesen ellazultam. Másfél órát relaxáltunk a különféle szaunákban, úgy mint bio (színes-szagos), aroma (csak szagos, de annak nagyon jó), kristály (egy látványosan megvilágított fehér telep terpeszkedett egy kis szekrényen), finn (tisztára mint otthon, csal nagyobb és piros fény ég benne), orosz (iszonyat forró és a kályhát is agyonlocsoltuk), só (ez is, mint otthon, csak amiből nekünk lámpánk van, abból nekik faluk), infra (ez most interferált a Nofrával, nem sok időt töltöttünk benne), jég (mínusz két fok és málnaszörppel jégkását alkot!), továbbá futottunk pár kört a Kneipp-medencékben, kísérletet tettünk az ivókút teljes kiürítésére (Nofra alighanem sejtette a vállalkozás reménytelenségét, mert nem próbálkozott akkora lelkesedéssel).

Ebédre vegyes elvetemültséget szedtünk össze: az én salátám legalábbis tartalmazott a mazsolás répától a céklán át a tonhalas-olajbogyós zöldbabig mindent, a tetejét még megpakoltam csalamádéval is. És lazacot is ettünk, tisztára, mint a gazdagok, mondom én.

Miután kiélveztük az összes medencét és a bőrünk csak úgy bizsergett a sok vérkeringést serkentő hőmérsékletváltozástól, betértünk a Rózsába... ahol nem túlzok, de kézről kézre adtak. Szó került a swingerekről (egy ideje kerülget a téma), a gyereknevelésről, egy színdarabról ("mostantól mindannyian szólítsatok Adélnak") és alig tűnt fel, amikor Nofra mindenáron le akart ültetni. Aztán kialudt a villany... és Zoli (kedvenc pincérünk, már csak azért is, mert ő az egyetlen férfi) behozott egy tortát rajta a két kettessel... Mert hát huszonkét éves lettem, és újdonsült felnőttségemben majd' elbőgtem magam a meglepetéstől. Szétosztottam, megettük.

Végül megint az SM-ben kötöttünk ki, ahol magamévá tettem azt a hatalmas hamburgert, amelynek az elődeit már több ízben (ketchupos, mustáros...) megcsodáltam. Amikor már majdnem elaludtam, Nofra hazavitt, ahol aztán is.

Az élet néha azt játssza, hogy egyszerű, de szép és én jól vagyok.