Beküldte Raya deBonel -
Szomorú, hogy ennek az országnak húsz évig se volt meg a nemzeti ünnepe.
Engem még kivitt a nagypapám a Kossuth térre papírzászlót lobogtatni, amikor kicsi voltam. Vagy október 23. volt? Igen, inkább az, mert lyukas volt a zászló. De tegnap szerintem csak az vitte ki a kölykét az utcára, aki meg akarta győzni, hogy járjon már rendesen a kungfuedzésekre.
Néztük a híreket éjfélkor: nevetséges volt. A polgármestert hármas kordon és száz rendőr vigyázta, a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadása meg "rendkívüli" volt: mindenki kezet fogott mindenkivel. És az a legszomorúbb, hogy valahol még ezt is élvezem, még erre is büszke vagyok, tragikomédia és Abszurdisztán, de a jólnevelt híradós még ezt is el tudja fapofával mondani.
Jóanyám meg: "miért kell minden rádióból a Petőfinek folyni?" Hát mert egyszer van ilyen az évben. Ha semmi más nem jelzi azt, hogy ma emlékezni kéne meg örülni ("az ország szabad és független, a világ legerősebb katonai szövetségének tagja, az Európai Közösség egyenjogú tagja, hát kívánhatott ennél többet Magyarország 48-ban?" - mondta Pártunk és Kormányunk elnöke. Háát... ha csöpp eszük volt Petőfiéknek, nem ezt kívánták az országnak.), legalább már az, hogy olyan versek mennek a rádióban, amit érettségi óta biztos nem láttál nyomtatásban. Magyaróra-nosztalgia, ifjonti hevület, ne legyen már tétel a Balassi, meg a Tinódi, a valáival.