Románok

Tegnap rájöttem, hogy ami nagyon hiányzik (a reggeli avokádókon, a délután besurranó napsugarakon és a szerdai Kék Rózsákon kívül), az az érintés. Gondoljatok bele, hány olyan ember van, akit a kezdeti kézfogás/puszi után is meg szoktatok piszkálni néha? Nekem itt egész pontosan nulla. A lakótársakkal nem puszilkodik az ember, a fitnessórán se szokás a nyakába borulni az edzőnek. A szerda esti tánc az egyetlen alkalom, ahol mondhatni munkaköri kötelesség az ölelkezés. Nem mindig öröm ez a közelség (egy-két kör után pontosan tudom, ki mit vacsorázott és hogy Ángel hiába rág nikotinos gumit, még mindig nem szokott le a láncdohányzásról), de tegnap rájöttem, hogy szükségem van rá.

Ahogy az lenni szokott, ennél sokkal többet kaptam. Ugye most már nem az a sztenderd kérdés, hogy mikor jöttem, hanem hogy mikor megyek (igyekszem emögött nem sejteni szimpátiaviszonyokat). És egyébként melyik országból is? És nem nagyon kapcsoltam, amikor a mellettem lévő pár az "Hungría" hangsorozatra úgy reagált: "magyar vagy?". Azt hittem, a szokásos "voltunk Budapesten, megtanultunk pár szót" sztori. Hát nem.

Egészen észveszejtő: öt hónapig bárgyún mosolyogva táncoltam ezzel a pasival, miközben kifogástalanul beszéli anyanyelvemet.... érdekes módon ez nem kölcsönös, ugyanis ők nem magyarok, hanem románok (a spanyoloknak is meg kellett magyarázni, hogy lingvisztikai szempontból ez a kettő csereszabatos, nincsenek igazán képben Ke-Kö-Euval, Miguel Ángel egyszer azt is megkérdezte, a magyar nyelv hasonlít-e az osztrákra, Hernando meg következetesen bolgárnak gondolt engem). Már tizenhét éve itt élnek (de hogy egy kicsit gonoszkodjak, hát nem láttam a szememtől, az öltözködés... a hajviselet... igazán feltűnhetett volna! Lehet, hogy túl ismerős volt), a férfi hegedűs, azért költöztek ide.

Nagyon jó kedvem lett, valahogy az egész csoport barátságosabbnak tűnt attól, hogy két emberrel információveszteség nélkül tudtam kommunikálni. Vigyáznom kellett, hogy csak hozzájuk beszéljek magyarul. A hangulatom átragadt a többiekre is, fesztelenül hülye volt mindenki, Hernando meg annyit tudott tenni, hogy rászólt Miguel Ángelre (ő az ügyeletes bohóc), hogyaszongya "lágyabban, lágyabban".

És persze hasznos is volt az interakció: megtudtam, hogy Spanyolországban is fellelhető a tejföl, csak épp "friss tejszín" néven. Jól is jön, épp terveztem egy hortobágyi palacsintát a holnapi búcsúbulinkra. Majd megtudja Alice, milyen a magyarok istene!