Jó-e vagy?

Még nem vagyok eléggé kiforrott személyiség ahhoz, hogy csak a tízméteres környezetemben történő eseményekre reflektáljak kifinomult irodalmi nyelvezetet alkalmazva (böff!), viszont már eleget beszéltem magammal magamban magamhoz, hogy ekkora témákat hozzak elő.

Szerintetek az ember, mint faj, mint általános mindenki, jó? Most nem arra gondolok, hogy mit művel aktuálisan az élőhelyével, a szomszédjával, a szomszédja feleségével és egyáltalán, hanem hogy mint lény. Puszta lélek. Jó vagy rossz?

Nem vagyok és soha nem is voltam hajlandó elfogadni a felelősséget más cselekedeteiért (lásd: eredendő bűn). Nem tetszik az a katolikus dogma sem, hogy ami az emberben jó, na azt Isten tette oda, bezzeg amit elszúrtál, az te vagy. Persze hogy én vagyok. Kapunk egy személyiségcsomagot, jó és rossz tulajdonságokkal. Mit kezdünk vele és miért azt?

Azt hiszem, az ember mindig a jóra törekszik, csak néha útközben elfelejti, mi is volt a jó, illetve lehet, hogy már kezdetben is mást mondtak neki. Például megpróbál jólétet szerezni magának, csak ha senki nem tanította meg neki, hogy "ha most ellopod ezt a táskát, valaki nem fog tudni hozzájutni egy fontos leveléhez a postán, nem fog tudni hazatelefonálni, és sokkal több pénzébe fog kerülni minden iratot újracsináltatni, mint amennyi most és általában a tárcájában van", akkor talán eszébe sem jut. Vagy igyekszik jól meglenni a feleségével, csak egy idő után úgy érzi, könnyebb kitérni az útjából, mint beszélgetni vele, már csak a viták elkerülése végett is. Szeretünk a könnyebb úton elindulni.

De miért is? Mert "homines economici" vagyunk, maximalizálunk, racionalizálunk és bizony egoisták vagyunk. De az "ego"-ba, akiért az egészet csináljuk, helyzettől függően még nagyon sokan beleférhetnek. Teréz anyának a világ végéig ért az egója.

Ez a tulajdonság néha előnyös (enélkül egész nap a tökünket vakargatnánk, és a nőknek egyáltalán nem jutna eszébe az emancipáció), máskor meg hátrányos. Jó, ha valaki a mi érdekünkben törtet, és rossz, ha valaki megelőz. És mégis vannak, akiket az egész verseny nem érdekel.

Jó is lenne, ha úgy tudnánk felfogni, mint egy nagy közös Avon-futást: persze igyekszik minél előbb célba érni mindenki, de azt is megünneplik, aki utolsónak ér oda, és úgyis csak az első háromnak jegyzik fel az eredményét, a többinél az számít, hogy végigcsinálta.

Én mindenkihez úgy állok hozzá, hogy nem rossz ember, csak a múltja történései és az abból levont következtetései miatt valamit másképp tud, mint én. Ez nem azt jelenti, hogy egyeseket ne utálnék. Van, akivel - érdemei és múltjának elismerése mellett - nem akarok együtt lenni. Nem mindig érdekel a teljes történet (kicsit bizarr lenne, ha azzal kezdenénk minden beszélgetést, hogy átnyújtunk egy fénymásolatot életünk vázlatos történetéből, kiemelővel hangsúlyozva a fordulópontokat, mint a Galaxis Útikalauzban), de nem szabad elfelejtenem, hogy azért ott van. Néha ezt mások is észreveszik, és olyankor szeretve vagyok.