Beküldte Raya deBonel -
Az olasz kajára az jellemző, hogy még azt is szeretem, amit egyébként nem szeretek. Pizzából és fagyiból (ottlétünk alatt ezek képezték táplálkozásunk alapját) például gyakorlatilag mindegy volt, melyik ízt választom: mindegyik rettenetesen finom volt.
Egyébként meg meglepő, milyen édesszájúak, a hostelben a reggeli kizárólag a cukros croissant-nutellás croissant-vaníliás croissant háromszögben mozgott.
Hát hol ennék én otthon spenótot (a képen szárított paradicsomok alá bújtatva)?
Szonettek öt gombócban. És ez az a lapátos gombóc ám!
Másik törzshelyünk: Radicchio e Pommodoro.
Amúgy a Nutella az valami nemzeti étel lehet, a közértben 5 kilós kiszerelést is lehet kapni, a Blue Ice nevű fagyi- és palacsinta-szentélyek fala pedig körbe van rakva nutellás üvegekkel. A palacsintaválaszték a következő: nutellás, nutellás-kókuszos, nutellás-fenyőmagos, nutellás-fagylaltos...
Tiramisu helyi nyelvjárásban. Az én nyelvem mindenesetre ficánkolt tőle.
Konkrétan az éhhalál szélén estem be ebbe a pizzériába. Nem is emlékszem már, mi volt rajtuk, iszonyat koncentrációt igényelt, hogy ne hunyjam be a szemem és kezdjek boldogan gőgicsélni...
Ez itt az (ellen)reklám helye: KERÜLJÉTEK MESSZIRE a Tre Scalini műintézetet (szintén Piazza Navona)!! Vettem náluk fagyit, és kénytelen voltam tüntetőleg az ajtó előtt elnyalni, mert hiába ültek bent Margo és Dimitrij rendelésre várva, a tölcsér az kültéri műfaj. Ráadásul vacak és kevés a fagyijuk.