Szavak

Egyik kedvenc idézetem Kiplingtől származik: A szavak az emberiség leghatásosabb kábítószere.

Azt hiszem, nem kéne szavakat használnom. Mindent leszögeznek, kijegecesítenek, összekevernek és elrontanak. Meggyőződésem, hogy az emberek optikailag is más-más képet látnak ugyanott, akkor meg még rosszabb, ha azt az egy képet helyettesítik ezer szóval. Konfliktus az ezredik hatványon.

Vannak szavak, amiket utálok. Nem a jelentésüket, csak magukat a hangsorokat. Az "önuralom", az "önmegvalósítás" és a "változás" ezek közé tartozik. Talán mert olyan emberektől hallottam őket sokat, akiktől legfeljebb a halálsikolyt hallanám szívesen, talán mert olyankor mondták, amikor semmi köze nem volt a szituációhoz, de egye fene, azt is lehet mondani, hogy csak azért zavarnak, mert én képtelen vagyok uralkodni magamon, csak saját kis énem megvalósításával vagyok hajlandó törődni, és sikítva ellenállok bármilyen változásnak. Nem így van ez, csak ne tegyék egyiket se kötelezővé.

Hányszor van egy-egy idegen szóval, hogy értem, mit jelent, még a színét is ott érzem a nyelvem hegyén, mint egy cukorkáét, mégse tudok rá általam egyébként ismert más nyelven megfelelő szót mondani. És nemrég olvastam (talán Anthony de Mellónál), hogy a valósághoz akkor kerülsz közel, amikor nem tudod szavakkal kifejezni.

Hát akkor nagy találmány az ember részéről a beszéd vagy sem? Kibékülnék vele, ha csak a "közösségi tevékenység összehangolására" használnánk, mert azt mégis könnyebb kimondani, mint elmutogatni, hogy "szkenneld be az Európai politikai integráció jegyzetedet, és küldd át e-mailen a kiskukac-nagykukac-húú címre". Csak az ember olyan, hogy a telefont is elég hamar elkezdte csacsogásra használni.