Beküldte Raya deBonel -
Miután meg mertem annyira közelíteni a gépet, hogy levegyem a salátakészítés idejére tökig csavart hangerőt, a következőket vetem papírra (képernyőre, ahogy az a Word helyesírás-ellenőrzőjében szüleim ifjúkori barátjának humorérzékét dicséri):
"...a horizont úgy pörög, mint egy felhajított érme széle" - újabb gyöngyszem Rushdie-tól.
Egy korábbi, még Fehér Klára A földrengések szigete című örökbecsű remekművéből:
"a (szélvihar, tornádó, nem emlékszem a pontos szóra, szóval a k. nagy szél) játszva dobálta száz méterekkel odább a gépet, de Bencze zavartalanul rótta köreit a levegőben." Na most, ha itt valami ilyesmit
kell érteni (ez most cipő, Birodalmi Csillagromboló, vagy micsoda?), akkor azonosulni tudok a mondattal, de akkor se értem egészen, hogy miért beszél "körökről".
Különben az egész életem ilyen. Egy kicsi, unalmas, tökéletes kör lenne, ha nem lenne Mensa, Neptun, Jóanyám, és még egy sereg egyéb széllökés. Hát nem szebb így?