Akróhétvége

Az úgy volt, hogy pénteken mentem a piszmológushoz, utána a Mensa-irodában volt ölelkezés*, és utána jutott még eszembe, hogy bor SIG is van aznap este. Ennek megfelelően illuminati értem haza éjjel 2-re, utána még párkapcsolatot kellett menteni, szóval reggel 5-kor köszöntem el a kedvestől, hogy lassan mivan. Az óra 7-re volt állítva.

7:29-kor riadtam fel, hogy 45-kor indulni terveztem. Ez sikerült is, de arra csak Budaörsnél jöttem rá, hogy nincs nálam a pénztárcám. Ez azért volt cseppet problémás, mert autóval mentünk, én vezettem, és mindenki, ideértve az esetleg igazoltató közeget is, kénytelen lett volna bemondásra elhinni személyazonosságomat és igazolt vezetési képességeimet. Életemben egyszer igazoltattak, éjjel a Savaria karneválról hazajövet, de szerintem csak azért, mert a reneszánsz bársonyruhámból egy jó darab ki volt csukva a Kismazda ajtaján és vígan lobogott, szóval nem volt más teendőm, mint a kocsiban tartani a ruházatomat.

Ez össze is jött, ráadásul elrepült az út, mert egy olyan csaj volt hozzám bekéredzkedve, aki több paramétere alapján is nagyon hasonlít hozzám (kor, magasság, súly, idősebb pasik, külföld), és elég hamar már egy hullámhosszon szidtuk a magyarországi akrojóga-oktatókat. Persze a csodálatos Gergőt kivéve.

Csodálatos Gergő tiszta ideg volt, amikor megérkeztünk. Neki nem kenyere a dirigálás, és a szervezés sem, így mindig kicsit esetleges, hogy ki hol alszik, mit eszünk, és ki érvényesíti az érdekeinket a házigazdánál. Viszont akrót azt remekül tanít. Most az az áldásos helyzet állt elő, hogy hárman tudtunk csoportban dolgozni, még egy sráccal, aki szintén kábé akkora volt, mint mi, és körkörösen tudtuk egymást tartani:

Ez egy talpon térdelés, a személyiségi jogok védelme mellett.

Igazából alapgyakorlatokat csináltunk, de sokféleképpen, és észrevétlenül mégis nagyon sokat tanultunk. Az esti program nem volt annyira pörgős, mint szokott, inkább bepunnyadt mindenki. És persze nem igazoltattak visszafelé sem, de azért mielőtt kiugrottam volna Dunakeszire, még felkaptam otthon a pénztárcámat, ne kísértsük az Istent.

*Ez most egy új programtípus, megtanítjuk ölelni a rideg, egész estét betöltő intimszférával rendelkező mensásokat. Nyáron volt ez vicces, amikor egy távozó francia megkérdezte egyikünket, hogy megölelheti-e, mert hát szeretné, csak tudja, hogy magyar... ennyire látszik rajtunk, hogy nem komfortos nekünk ez az általános szorongatás.