Andalúz

Január óta dolgoztam egy sorozaton. Egy nagyon rossz sorozaton. Egy helyi Barátok köztön. Vagy mittomén, magyar sorozatot sose néztem. Közben elkezdtem csinálni minőségibb dolgokat, és az tűnt fel például, hogy azokban van hatásszünet. Tehát valaki mond valamit, és utána csak néz. Vagy némán végigmegy egy parkolón. Vagy elolvas valamit. Vagy megiszik egy pohár vizet. Ehhez képest a nagyonrosszban 2 másodperccel azután, hogy egy jelenetnek vége lett, kezdődött a másik. Na nem mintha lett volna benne mondanivaló, amit fel kellett volna dolgozni. Kb. olyan szintűek voltak a párbeszédek, hogy

- El kell mennem a házhoz, mert várnak rám a lányok.
- Jó, vidd el a kocsimat. De visszajössz értem?
- Persze. 

És mindezt megspékelve még a francia nyelv áldásaival, úgy is, mint magyarul értelmezhetetlen töltelékszavak (salut tout le monde=sziasztok, mindenki, je t'embrasse=puszillak, férfiak között, telefonba, mais bon=... erre tényleg semmi értelmes nincs). Ott fogyott el a cérna, de végleg, hogy az egyik részben megjelent a Mikulás. 

Viszont, mint említettem, elkezdtem minőségi dolgokat csinálni, és már volt, aki rám írt, hogy a letorrentezett filmjének én voltam a magyar szövege. Ja és ez azt jelenti, hogy emberibb határidők is vannak, és ráérek például élni, meg írni ide is. 

Az utóbbi hetekben olyan veszettül sok minden nem történt, kicsit elszöktünk a pasimmal Marokkóba.

Az úgy volt, hogy a dán pasim dán főnökének a dán szüleinek van egy lakása Torremolinosban, ami Malaga mellett egy nyaralóváros, és konkrétan semmit nem lehet csinálni, csak a tengerparton dögleni, parázson sült halakat enni és zöld neonfényben koktélokat inni (nem mintha ezzel bármi baj lenne).

Ilyen helyeken például.

Úgyhogy utánanéztem az egyik kedvenc Facebook-csoportomban, hogy mit mondanak a lányok Malagáról. És az tűnt fel, hogy át lehet kompozni Marokkóba, ami ugyebár bakancslistás ország volt már egy ideje. Na meg hogy óriási. Tehát egy 4-5 napos időkereten belül, amennyi nekünk volt, nem fért bele Marrakesh, Casablanca vagy efféle huncutság. Meg egyébként is, az egész országnak a tempója.

Azzal indult, hogy az algecirasi komp vagy egy órát késett, és rajtunk kívül mindenki fűnyírós dobozokat és ikeásszatyor jellegű táskákat vitt. Remek jót beszélgettünk a fedélzeten, utólag a hangosbemondón értesítettek, hogy a hajó valószínűleg legértékesebb útlevelével rendelkező utasa (a dán Juan természetesen) ott hagyta nevezett útlevelet valahol, és a kisboltban átveheti. 

Megérkeztünkkor jöttünk rá, hogy Tangier kikötője az nem azonos a várossal. Hogy hogyan jutunk be, az pedig kérdéses. Taxizni nem akartunk, nagyon durva lehúzás lett volna a vége. Vonatállomás ugyan volt kiépítve, de nem úgy nézett ki, mintha bármi is járna arra. Időnként befordultak a parkolóba nagy buszok, de azok mind - kapaszkodjatok - Párizsba vagy Brüsszelbe mentek. Az elsőnek nem hittem el, de amikor már a harmadik mondta, kénytelen voltam letenni erről. Végül nagy nehezen megtudtuk, hogy ha felbattyogunk az útra, akkor foghatunk "buszt". Ezt úgy kell elképzelni, mint a chilei "micro"-kat: furgon kb. 12 hellyel, egyik suhanc vezet, a másik kilóg a félig nyitott ajtón, és kiabál, hogy "Tanger". Fél euróért vitt el két óra alatt 50 kilométert, és ingyen kaptunk mellé egy szociológiai tanulmányt.

Ez meg már a kilátás a hostel tetőteraszáról. Nagyon rendes kis hely volt, a souk közepén, úgyhogy jó nagy élet volt éjszaka is. Elsőnek is hagytuk magunkat egy uszkve 8 éves kisfiú által bepalizni, aki elvitt minket egy étterembe, ahol csak kicsit húztak le, de legalább gyorsan. De másnap már tovább is álltunk, a fő cél, Chefchaouen irányába.

Erről a városról azt kell tudni, hogy több elmélet van arról, hogy miért, de minden ház kékre van festve, ezért az Instagram nagy kedvence. Meg a miénk is.

Ilyen egy lébár arrafelé. Pont míg ott voltunk, kezdték el a Ramadánt, ez tavalyról Jordániából már ismerős volt.

Ilyen utcák.

Ilyen kapuk.

Ilyen naplementék.

Ezt egyébként a kedvenccé vált éttermünkből fotóztuk, ami ott magasodott a főtéren, de nem mertük elhinni, hogy tényleg nem turistacsapda. Aztán mikor odamentünk, úgy voltunk vele, hogy onnantól, ennyiért, legyen. 

Nagyon vissza kell még ide jönni, és akkor lehetőleg tevegelni a sivatagban Feztől Marrakeshig, de elsőre ez így jó volt.

Malaga egyébként önmagában sem ronda.

A kikötő már szinte Barcelona, meg van egy arénája is.