Statorom

"Rayának eszébe jut valami. Lemászik a kosarából, és hátralopódzik. Ramé mellé érve ajkára helyezi az ujját, jelezve, hogy maradjon csendben és tartsa titokban, ami történni fog. A vontatókötélhez lép, ami a csónakot rögzíti a hajóhoz, összecsapja csuklóit, és lecsúszik. Maga alá húzza csizmáit és zajtalanul a férfi mellé érkezi, aki horkol, mint egy rozmár.
– Elvághatnám a torkodat, és észre sem vennéd –suttogja Raya, és elhúzza kezét a fickó nyaka előtt. Ekkor kinyúlik egy kéz és elkapja a lányét, aki csaknem felsikolt.
– Nem mind alszik, aki horkol – idéz egy új közmondást. – Elővigyázatosabb is lehetnél.
– Nem tartalak veszélyesnek – replikázik Raya, aztán villámgyorsan gondolkozni kezd. Hogyan került le a kötél a férfi derekáról? És hogyhogy még mindig utánuk jön? Elképedve néz rá.
– Amatőrök vagytok. Valamirevaló haramia mindig tart hátul az övében egy kést – magyarázza a férfi.
– Miért jössz még mindig utánunk? Hiszen elvághattad volna a másik kötelet is.
– Nem kötök mindent az orrodra – mosolyog az. Raya nem tagadhatja, hogy a mosolya roppant vonzó. Csak most nézi meg alaposabban foglyukat. Napbarnította arcában csak úgy világít égszínkék szeme. Fejét hosszú, dús, hullámos haj keretezi, benne – épp úgy, mint Rayáéban – bambuszgyöngyökből fűzött tincsek fityegnek. Fürtjei nagy részét hátul egy apró kígyóbőr szalag fogja össze. Inge valaha hófehér lehetett, de piszkosszürkében természetesebbnek hat. Vérpiros kendőt visel öv helyett, nadrágja narancsszínű. Csizmája is van – micsoda őrültség ebben a koporsónak való ládában! - , de elvész az üres rumos üvegek tömegében."

"– A nevedet meg szabad mondanod?
– Köt a titkos esküm.
– Egy pálinkásüvegre esküdtél, vagy mi? – kérdezi mérgesen Raya.
– Jól van, na. De ha nem sértődsz meg, nem úgy nézel ki, mint aki foglalkozik a nevekkel. Ne törődj azzal, mit mondok, úgyis hazugság.
– Az jó. A hazugok mindig önzetlenek.
– Ez így van. De honnan veszed?
– A hazugság önbecsapás. Aki sokszor becsapja magát, nem tartja sokra önmagát.
– Szigorú vagy, tengeri haramia létedre.
– Amint felszálltam erre a hajóra, jó útra kellett térnem. Te, ezek olyanok, mintha egy zárdába keveredtem volna! Nem rabolnak élvezetből, kiszabadítják a rabokat, nem akarnak férfit látni, és mindezt az életük árán is betartják!
– Lehet, hogy te ezt nem élvezed, de az, amit a férfiak rendeznek, ha egy zárdába keverednek, megér egy misét!
– Éppen ez az… Ezért kell itt lenned. Mondd csak, nem vagy éhes?
– Gondolhatod…Nem tudom, az utóbbi két napban ki dobott le nekem kaját, de pocsékul céloz.

Raya mosolyog, és ki tudja, honnan, elővesz egy darab kenyeret meg sült húst. A férfi felé nyújtja, de mikor az el akarja venni, visszahúzza, aztán megint, és megint. A férfi megelégeli, és teljes testével a konc után veti magát. Raya hanyatt esik, a férfi rá.
– A nevem Stator – mondja és cuppant egyet Raya arca felé. A lány mérgesen ellöki magától, mire a férfi hirtelen elragadja tőle az ételt és rágni kezdi.
– Minden férfi disznó – nyugtázza Raya.

Stator röfögni kezd. A lány oldalba böki, mire az visít egyet. Mint egy malac a leszúrás előtt. Raya kénytelen nevetni. Ramé lenéz rájuk és elmosolyodik. Aztán tapintatosan elfordul.
– És mit kerestél itt egyáltalán? Úgy értem, a csónakoddal?
– Látod ezeket az üvegeket?
– Azt nem kell megmagyaráznod? De hogy jutott ez eszedbe? Honnan jössz te egyáltalán?
- Egy part menti városból, ha megbocsátod, a neve nem igazán jut eszembe. Hallottad, mit énekeltem, amikor közeledtem hozzátok?
– Igen, de nem volt egy költészeti remekmű.
– Én írtam, úgyhogy ne nagyon bírálgasd.
– Én is írogatok, tudom, mit beszélek.
– Mindegy, nem nagyon érdekel, mit gondolsz erről. Szóval, az történt velem, amit énekeltem.
– Volt egy félszemű kedvesed?
– Mondjuk ki az igazat: a szeretőm volt. Olyasmi, mint egy kényelmes házipapucs, amibe akkor dugja az ember a lábát, amikor akarja.
– De lelépett.
– Méghozzá elég csúnyán. Mondom, az utolsó időben mindketten holtrészegek voltunk, hogy könnyebb legyen elviselni egymást. Nem nagyon emlékszem. De arra igen, hogy éjszaka egy fogadóban szálltunk meg. Ő minden ruhámat a falhoz tűzte, persze azokat, amiket viseltem. Aztán kiszökött az ablakon, és felgyújtotta a szobát.
– És mit csináltál?
– Lemondtam a ruháimról. Igazából azon se lennék meglepve, ha két szeme lett volna.
– Lehet, hogy középen volt neki egy harmadik is, és azt akarta eltakarni.

Stator elmosolyodott.
– Ez eszembe se jutott – vallotta be. – Nem gyakran tartok többet az emberekről, mint amennyit érnek.
– De még mindig nem tudom, mi tartott itt. Nyugodtan hajókázhattál volna tovább.
– Nincsenek evezőim.
– Neked még ez is gond?
– Nézd, lehet, hogy nem látszik rajtam, de nem vagyok tökéletes.
– Én nem látok rajtad semmi tökéleteset.
– Én sem rajtad…