Beküldte Raya deBonel -
Ez a Doktor Banán folyton félrevezeti a közvéleményt. "Monet és barátai" azt jelenti: "noname impresszionisták és az a két Monet-kép, ami úgyis nálunk van", "...és akkor megérkeztek az inkák" pedig 90%-ban az inkák előtti időkről szól.
Nem csoda, ha ezek a fickók végül eltűntek a föld színéről. Ha ilyen "figurális", "antropomorf" és "zoomorf" edények vették őket körül, nem csoda, hogy rászoktak az emberáldozatra.
Borzasztóan idegen egy kultúra az. Mogorva arcok, sőt, karóhoz kötözött testek szerepelnek az edényeiken, az ékszereken mitikus szörnyek vicsorognak, sehol egy hangszer, egy gyerekjáték vagy egy csont: szétvagdaltak és bedaráltak mindent, a kukoricától a szomszédokig. Persze lehet, hogy csak az én esztétikai érzékem tér el az övéktől...
Ráadásul minden felemás: az egyik agyar lefelé, a másik felfelé áll ki az istenke szájából. Én, aki jó sokat dolgoztam féloldalas mosolyomon, tudom értékelni a dualitást, talán ez volt az egyetlen, ami megfogott. Meg persze a jófajta spanyol nevek: Pachamamát már ismerősként üdvözöltem (Por el suelo), és lefogadom, hogy Chavín bele fog még kerülni egy általam írt nótába.
A vendégkönyves bejegyzések nagyrészt arról szóltak, hogy rossz a világítás és kicsik a betűk. Én ezt odabent nem vettem észre, de most, hogy így mondják, elkezdett fájni a szemem. Én odakaristoltam, hogy "nem fog a toll".
Na és persze tele van az egész emberekkel. Igazából egyedül mentem, mégpedig azért, mert múzeumban ismerkedni biztos jobb merítés, mint diszkóban, de sajnos egyrészt itt is nagy volt az egy négyzetméterre eső bunkók száma, másrészt nekem valahogy nem megy a szemezés húszcentis agyag péniszek fölött.