Beküldte Raya deBonel -
Úgy tűnik, elérkezett a hardcore őrültségek ideje. A tél beköszöntével a kertben egyre kevesebb tennivaló akad, így a legváltozatosabb marhaságokat kell csinálnunk. Rendesen minden szerdán vásár van, itt egyrészt a főnökasszony biokozmetikumait, másrészt a biotéesz zöldségeit kell árulni környéki kisvárosok piacán. Ezzel kapcsolatban kezdte el a Szőnyeg a #farnproblems listát, amin olyan tényezők szerepelnek, mint hogy "amikor nem érted a fogatlan parasztnéni kérdéseit". Namármost, tegnap még úgy tudtuk, hogy ma délután vásározunk, de végül én külszolgálatra kerűltem, az úgy nevezett cerróra (magyarul: telek, sõt, megkockáztatnám, tálek).
Ezt körülbelül úgy érdemes elképzelni, hogy hatan beülünk Carlos autójába. Erről a járműről két dolog szokott eszembe jutni: Matuka a Verdákból, meg az, hogy a következő alkalommal, amikor valaki iPhone-t próbál hangvezérelni a közelében, Siri magától tárcsázza az autóbontót. Ablakot le, reggaetont be, és az utca végén állomásozó katonák meredt tekintete garantált. A Szőnyeg sajnos mindebből kimarad, mert szerdán, amikor pénzt vett ki, hogy megkapja a telefont, amit ahelyett kapott, amit elvesztett, szóval eközben az automatában felejtette a kártyáját, és most jutott eszébe, hogy talán utána kéne járnia. Magamat kell szórakoztatnom.
Nem nehéz. Kerítéskarókat kell felvinni a hegyre. Meglátom az előttem menetelő öt embert, beugrik, hogy "Kereszthalál?", és már tudom, hogy egész nap ezen fogok röhögni. Konkrétan talán 4 kört tehettünk meg, aztán ebédszünetet hirdettünk.
5-kor aztán meglepetésszerűen feltámadt mindenki, és elindultunk még egy kör fával, majd annyira belelkesedtünk, hogy ahelyett, hogy követtük volna a karók vonalát, egyenest elmasíroztunk mellette. Ezután a leonbergi látogatott meg az éterben, és kicsit elhűlve hallgatta a beszámolómat az életünkről, miközben lócitromot szedtem egyébként, a vályogház építéséhez.