Műsoros vacsora

Tegnap este abban a remek élményben volt részünk, amit egyes források a mennyország egyik jellemzőjének tartanak: olasz a szakács. Sajnos szintén megvalósult az ugyanezen források szerint a pokol attribútuma, vagyis hogy az egészet olasz szervezi. Ráadásul részeg, begőzölt olasz. Számomra ez olyan volt, mint Ramé mellett ülni töriórán, és várni, hogy Cirill atya rákezdjen valamelyik lemezére. Amint megszólalt a "katonaemlékeim", a "zsidó kommunisták", vagy "I. Ferenc konstitúciója", már ment is a strigula a füzet hátuljába, de addig is lehetett finoman remegni a néma röhögéstől, mert biztos volt, hogy jönni fog. Most annyi volt a különbség, hogy senki nem írhatott be az ellenőrzőmbe, ha nyihogva beestem a pad alá, valahányszor elhangzott, hogy "cazzo", "bogliade", vagy "questa merda quà". Mindeközben pasta aglio, olio e peperoncini készült. A társaság lerongyolódott szellemi állapotára* jellemző, hogy egy vinyóból kiszedett fél mágnes a világ legjobb játéka (fém poharaink valának, naná), és mindehhez füvezős chilei zene szól. Na így történt, hogy miután készítettünk teljesen szándékosan egy liter joghurtot olasz rendezői kommentárral, házi Mekk Elekünk felvette középső névnek a Vapianót, és totális flow állapotba került a konyhában. Egy ponton aztán a zsebébe került a mágnes, és lévén közel volt a hűtő, oda is ragadt. Visszább húzta, megint odaragadt. A váratlanul betoppanó felületes szemlélő azt hihette volna, hogy egy kifordított pulcsis kerti törpe hevesen hágja a frigót, de mi ugye tudtuk, hogy pusztán tudományos kísérletről volt szó. Ja, és az egész onnan indult, hogy szereztünk egy üveg feijoa-lekvárt, annál finomabb pedig köztudomásúlag nincsen. Erre inni kell. A többi meg már történelem. *Húzós hét volt, két nap vásározással, ahol olyan termékeket kellett rafkós chilei háziasszonyoknak eladnunk, amikről ott hallottunk először, tegnap ráadásul a rendes munka után növényi kozmetikumokat tanultunk csinálni, ami a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy három üveg avas olívaolajat szűrtünk le csalánokról, körömvirágkrémet főztünk vízfürdőben, és - nekem a fényeskarton-fóbiámmal ez volt az igazán megterhelő - címkéket vágtunk és ragasztottunk mindre. A fiúk mindeközben vályogházat építettek.