Beküldte Raya deBonel -
Elmesélem, hogyan érte el egy biztosítási ügynök, hogy kezembe vegyem a pénzügyeimet.
Alapvetően olyan vagyok, hogy még az egyenlegemet se szeretem megnézni, mert egyrészt képtelen vagyok fejben tartani, hogy mennyinek kéne lennie, ezért aztán szinte mindig meglepődöm, másrészt meg ha China Glaze körömlakkot, Etsy-s köldökékszert vagy egyéb random hülyeséget (lásd kókuszos biciklilovasító) látok, nem gondolkodom, tehát általában kellemetlenül lepődöm meg. Nem csoda tehát, ha a befektetéseim még a kínai részvényalapban is csak vánszorognak.
Na, itt jött a képbe az előző, tenyérbemászó allianzos tartótisztem, aki rábeszélt, hogy bontsam meg a 10 éves lekötést. Hiba volt, akkor még azt hittem, hogy ezek jót akarnak nekem. Hát, azóta kiderült, hogy inkább a javamat akarják. Most végre lecserélték a fiatal tartótisztet, kaptam helyette egy pocakos, dohánybűzös középkorút, aki a telefonban még egész szimpatikusnak hangzott.
Ezt a képet egyből lerombolta azzal, hogy egy kis light verbális szexuális zaklatással indított, majd ezen még rontott egy kicsit. Előszedte a régen náluk lévő lakásbiztosításunkat, "nem túl ügyfélbarátnak minősítette" (érdekes, annak idején ezt nekünk nem így mondták), és kalkulált helyette egy jobbat. Aztán nem tetszett neki az sem, hogy még az egyenjogúság előtt kötöttem biztosítást, fiatal nő lévén szemtelenül olcsón, szerinte többet kéne évente náluk hagynom, ezért behízelgő hangon sorolni kezdte: "Nézzünk egy kis baleseti rokkantságot, műtéti ellátást, baleseti halál van már?". Arról nem is beszélve, hogy a mögöttes terv végig az volt, hogy a megtépázott sárkánykám maradványait is kivetette volna, ezzel realizálva a veszteséget, átváltatta volna velem euróra (heló, 320 körül az árfolyam!), aztán berakatta volna egy eurós biztosításba, aminek évente fix díjfizetése van, minimum három évig.
Finoman elmagyaráztam, hogy a következő pont három évben konkrét segédfogalmam sincs, hogy miből teremtek elő annyi eurót, amennyi a puszta megélhetésemre kelleni fog, és nagyon nem szívesen vállalnék be egy lerázhatatlan biztosítást (egy levakarhatatlan ügynökkel, mint később kiderült), a szüleim remekül intézik a házunk biztosítását (rokon az Aegonnál kárbecslő, naná), köszönöm, balesetben sem tervezek elhalálozni, egyébként se azért örüljenek már a halálomnak, mert kapnak utánam pénzt.
Miután oly ügyesen tárgyaltam vele háromnegyed órán át, hogy egy forint jutalékot nem termeltem neki, azt hittem, békén hagy. Nem. Pont úgy viselkedett, mint azok vaddisznó pasik, akik saját esélytelenségükre közömbösen csörtetnek tovább követelve a randevút: képes volt másnap felhívni, hogy megbeszéltem-e az apukámmal a lakásbiztosítást. Megfogadtam, hogy ezután vele szemben is a szokásos ügynökstratégiámat követem: meghallgatom, aztán közlöm, hogy majd Mohamed elmegy a hegyhez, ha akar valamit, nem szükséges a hegynek loholnia utánam.
Ezek után még a Citibank kedves ajánlatát is leráztam, pedig őket igazán szeretem, mert a néhány bosszantó kártyalimit (napi tranzakciók száma, wtf?) mellett csomószor olyankor hívnak fel, amikor nem történt baj, de történhetett volna, és ilyenkor együtt örülünk, hogy nem. Most előrukkoltak egy tényleg ingyenes, tranzakcióadómentes számlával, csak konkrétan azok a szolgáltatások nem olcsóbbak egy fikarcnyit se, amiket én használok, cserébe viszont olyan feltételeket támasztanak, amiket az AXA kenterbe ver még úgy is, hogy a hozzájuk szóló bankkártyámat konkrétan egy éve elhagytam egy maastrichti jelmezboltban.
Viszont ez arra indított, hogy utánaszagoljak legalább az interneten, hogy mégis mennyi pénz hever aléltan az AXA-nál, és átpakoljam egy olyan nyálcsorgató lekötésbe, amilyenről nem is hittem, hogy van még Magyarországon.
És a ciprusi hiszti miatt a Bitcoin is felfelé száguld, ilyen szerencsés vagyok én. Ha nem vigyázok, maholnap uborkafára felkapaszkodott életidegen burzsuj leszek.