Magyarophone

Nem tudok mit írni erről a hétről. Az még a finom nőies verzió lenne, hogy érdekes. Most éppen egy hasznosabb vendégem van (magyarul tanuló francia, a Sciences Po nevű elit egyetem diákja, és januártól itt lesz gyakornok a Parlamentben, később pedig várhatóan helyi politikus valahol Normandiában), és ma én fényképeztem. 

Kicsit dühös is voltam, ugyanis egy év alatt megizmosodott annyira a franciatudásom, hogy megsértődöm, ha nem akarnak megérteni. Ezt abból veszem észre, hogy olyankor váratlanul elfelejtek franciául. A fotózáson nem sokat beszélek, de eddig minden beállítást megtaláltam, és mindig jókor nevettem. Ehhez képest az egyetlen pasas, akinek jobb gépe van, mint nekem, következetesen angolul válaszolgatott nekem. Szerencsére egy másik megkérdezte, hogy "anglophone" vagyok-e, és bár sose tudom, hogy ez az anyanyelvre vagy csak a nyelvtudásra vonatkozik-e, ha azt vesszük, hogy a B-re hajtok, akkor gyakorlatilag annak kéne lennem, de, khm, ne ringassuk magunkat illúziókba, nem kérem, én magyarophone vagyok. Ezután megtört a jég, egyre többet kommunikáltak velem. Az a baj, hogy az emberek félnek a nem anyanyelvi beszélőktől, mert mi van, ha nem érti meg, visszakérdez, ciki lesz stb. 

Mivel a múlt héten elmaradt órát is pótoltuk, nem széledtünk szét délben, hanem együtt beültünk egy pékségbe kajálni (fene se tudta, hogy hátrafelé egy komplett éttermet rejt), ott kénytelenek voltak beszélgetni velem, de legalább a viszonyok kiegyenlítődtek, mert a csivitelésben ők se értették egymást. Aztán egész délután különböző sebességgel és járművekkel gyanútlanul közlekedőket fényképeztünk, ők pedig egyre kevésbé gyanútlanul méregettek minket. Azért szövegértés ide, hátrányos helyzet oda, a hajamat leraktam, mire a többiek felfogták, hogy miért kell hosszabb exponálás, ha kisebb a rekesznyílás. Egyébként nem volt rossz, csak nagyon fárasztó, nem hiába 3,5 óra van betervezve egy hétvégére, nem a kétszerese. De hát mivel szivattuk volna szét magunkat a múlt héten, ha időben megtudom, hogy lemondják, nem?