A következő az lesz, hogy már nem is iszom

Nagyon büszke vagyok magamra. Felkeltem, lezuhanyoztam, kiszedtem a szemöldökömet, azon frissen-illatosan lelibbentem a mosodába, felhoztam a ruhákat, észrevettem a takarítóeszközöket, felröppentem velük, kiporszívóztam, felmostam, és most főzöm a tésztát, úgy várom a "férjecskémet", aki lenge öltözetű táncoslányok között szórakozik (Szöszke jó taktikai érzékkel vasárnap délutáni táncórát választott, mert kiszámította, hogy nem fogom kibírni a parti utáni lakás pőre látványát). 

Ugyanis a sajnálatos apropót a takarításra az adta, hogy tegnap este buli bolt, átadásra került a hányatott sorsú (a schengeni övezetből exportált, majd reimportlt) Sigmund-portré, és persze elfogyott egy csomó alkohol. Utána a Miranóba mentünk, ahonnan a szépemlékű Bollywood-parti után alig tudtunk eljönni, plakátokkal és Indiáról szóló könyvekkel próbáltak tartóztatni, de most egyáltalán nem volt jó. Ott kezdődött, hogy 15 buznyákot legomboltak rólunk, ebben viszont jó belga szokás szerint nem volt benne a vécéhasználat. Ráadásul a színpad sem forgott. A zenéből annyit érzékeltem, hogy hangos. Ez egy darabig elég ahhoz, hogy ritmikusan mozogjon rá az ember, de bennem egy idő után ez mindig aldehideket alkot, és olyankor ugyanaz lesz, mint a halállal meg a hasmenéssel.

Nem mintha bármelyik a szokásom lenne, annyit azért nem szoktam inni. Most viszont megfordult a fejemben, hogy egyáltalán nem fogok. Jocónak lesz igaza: zajra rezonálni anélkül is lehet, hogy másnap ilyen nyomorult meg nyugtalan lennék, és kénytelen legyek takarítani, hogy ne szégyelljem magam annyira.