Beküldte Raya deBonel -
Azon elmélkedtem az időeltolódás révén nyert egy órában, útban London felé, hogy ha hirtelen megváltozik valakinek az életkora "papíron", akkor mennyiben fogja másként érezni magát, netán a szervezete is igazodik ahhoz, amit az agyával tud? Arról nem is beszélve, hogy ha eleget röpköd az ember nyugat felé, akkor sose veszíti el azt a pár órát, ami miatt én is már 16:40-kor betehetem a lábacskámat New Yorkba.
A Mikulással kapcsolatban meséltek valami ilyesmit. Nem véletlen, hogy a kínaiak előbb kapnak tőle ajándékot, mint mi, meg hogy az angolszászoknál csak 26-án reggel nyitják ki a dobozokat. Biztos addig nincs is benne semmi. De vajon a Mikulás előre szól, hogy hány darabot és mekkorát fog hozni?
Nem sejtettem, hogy ennyire szenvedős lesz... A Eurostarból kiszállva a bevándorlási tiszt elsütötte a hungry-Hungary viccet, nem hittem, hogy van még ember a földön, aki nem szégyell ezen poénkodni. Mondjuk még mindig jobb, mintha olyasmikre utalt volna kishazámmal kapcsolatban, ami újdonság, és mégis vicces, de persze az már aktuálpolitika lett volna. Angliát amúgy már egy ideje messziről imádom, de odáig még fejlődnöm kell, hogy ne találjam viccesnek, hogy "emerging passenger"-ekre figyelmeztetnek, a metróban folyton sikítanak, hogy vigyázzak, a peron és a kocsi között rés van!! (inkább szólnának, hogy egymillió patkány él a hálózatban, attól jobban félnék), meg eleve, olyan kedves, kicsit idétlen egy banda, az autópályán is fordítva vezetnek, meg minden.Viszont mindenki hibátlanul tud angolul, a szemetek.
Azért amikor ki kellett tölteni, hogy "ezen az úton milyen más országokat érintett még", elgondolkodtam, hogy mi számít "ennek az útnak", de úgy döntöttem, kicsit bonyolult lenne ezt a helyzetet elmagyarázni, csakúgy, mint azt, hogy az utazás célja business-e vagy sem, meg hogy hol fogok Amerikában megszállni... meg hát különben is, mi közük hozzá.
Egészen elszoktam már a rendes légitársaságoktól, ahol nem mérik patikamérleggel a kézipoggyászomat (sőt, képesek olyan, civilizált emberek között teljesen megfelelő szabályokat kialakítani, hogy a szabályos 6 kilós csomagon felül még lehet nálad egy felöltő, ésszerű mennyiségű olvasnivaló, meg egy olyan táska, amiről egyértelmű, hogy nem az a célja, hogy abban még több cuccot hurcoljál). Az olyan légitársaságokhoz meg módom se volt hozzászokni, ahol bár üzemel a fedélzeten, hordákban grasszálnak a stewardessek, de el is vannak foglalva állandóan, mert mindig hozni kell valamit, lépcső van vazzeg a repülőn belül, és már érkezéskor vár egy takaróból és párnából álló szeretetcsomag, ami később kiegészül egy fejhallgatóval, illetve egy imádnivaló tornazsákkal, amiben maszk, fogkefe, toll, és - kapaszkodj - zokni van, természetesen minden Virgin-pirosban. A tévében pedig nem csak Trónok harca 2. évad, meg a túléléshez épp elegendő epizód Big Bang Theory van, hanem ötszáz film, amiből speciel a Bel Amit választottam Robert Pattinsonnal (my bad, kíváncsi voltam, tud-e tényleg játszani, azt mondták, igen), de elgondolkodtam a Best Exotic Marigold Hotelen is. Kövezzetek meg, de végül a Twilight 4/1-et találtam meg, mert látni a tükröződés miatt nem láttam, hallani meg a zúgást miatt nem hallottam, kár lett volna egy igazi filmet így megnézni.
Ja, és nálam volt még a váróból elhozott Hello! és Economist. Szóval csillagos ötös a Virginnek! Nagyjából összeállt a program is: találtam egy metrót (E vonal, stílszerűen), ami pont egy Avenue-ra és egy Streetre visz a szállodámtól, úgyhogy először irány oda, lepakolni meg leróni a kötelező cechet, aztán először a Grand Centralt közelítem meg, aztán a Bryant Parkot, a Times Square-t (és csak egészen véletlenül sandítok el az ottan Sephora felé, hogy nyitva van-e), elpillantok a Flatiron Building meg a Chrysler Building felé, aztán lesz egy building, amire fel is megyek, az Empire. Éjjel 2-ig nyitva, de sokáig nem maradok, mert holnap várnak a gospel énekesek Harlemben...