Beküldte Raya deBonel -
Túl vagyunk a szakítás legrázósabb részén: elértük a Kék Rózsa pincéreinél, hogy külön számra jegyezzenek fel minket. Egyebekben nem tért el túlságosan az este a megszokottól: kockáztunk, beszélgettünk, egyebek. Mások ettek is, de én annyira tele voltam a courtesy of japán tanszék sushival (ráadásul fogamra való avokádó-tonhal összeállításban), muffinnal, chocolate chip cookie-val, hogy csak inni tudtam.
Beszedtem még egy Japán Nagykövetség feliratú tollat és egy Kanji-szótárt (amolyan japánosan azt állítják, hogy azért annyira nem, de szerintem nagyon is hasznos). Azóta kiderült, hogy újév után vissza kell adnom, mert a Japán Alapítvány ajándéka volt a főiskolának, és nem szabad továbbadni. Legalább ne húzták volna el az orrom előtt! Elhatároztam, hogy a szünetben megtanulom rendesen az összes eddig átvett kanjit és nyelvtant. Mert az mégse járja, hogy két és fél éve tanulok egy nyelvet, és még mindig félek a középfokú nyelvvizsgától. Nem szoktam én ilyet.
Ma délelőtt meg is valósítottam ebbéli tervemet, teleírtam egy jó nagy papírt azzal a tollal, amit Nofrától kaptam. Belegravíroztatta, hogy "Főnix" (az volnék én), csak azt nem tudta a drága, hogy balkezes vagyok, tehát ami másoknak rendesen látszik, az nekem fejjel lefelé...
Megkaptam tőle könyvjelzőnek az aikidós tagsági kártyáját is. Japános dolog olyasmit adni, amit magunk is használunk, jelent nekünk valamit, mert ezzel állítólag a lelkünk egy kis darabját is odaadjuk. Tudornak meg az a heppje, hogy nem adunk halott dolgokat, így virágot sem, és olyasmit sem, amilyen az ajándékozónak is van. Nekem még nincs rigolyám, de már dolgozom rajta.
Viszont nem tudtam volna elkölteni a kajajegyeimet a két teára, márpedig ez volt az utolsó lehetőség, mert jövő héten nem jövünk. Meglett az eredménye, hogy egész este smúzoltam Sanyi Zolinak (miért mindig a Sanyi jön a nyelvemre? Életemben nem ismertem Sándor nevű embert, igaz viszont, hogy Sándor-napon születtem): egy szó nélkül belecsapta a játékpénzemet a pénztárcájába és adott helyette igazit. Még szerencse, mert így el tudtam számolni jóanyámnak a rám bízott összeggel, amiből mellesleg neki vettem ajándékot, de psssz....
Megint Ellátózni mentünk, de végig politikáról volt szó, úgyhogy én természetszerűleg Nofra mellé helyezkedtem el, akivel sokkal érdekesebb dolgok kerültek szóba. Azt figyeltük, hogy Mizsa milyen karizmatikusan mond (néha) hülyeségeket, és a többiek hogy hallgatnak rá. Én már kívül vagyok az ő hatásán, jót tudok mulatni rajta.