Remete

Ha karácsonyi zenét hallok, feltámad bennem a késztetés, hogy elutazzak egy jó messzi tengerpartra, ahol a földet borító porszerű anyag egyszerűen kipereg az ujjaim közül, anélkül, hogy bármit is változtatnánk egymáson. A homok száraz és kimért. Az idő mérte a markomból vissza a fövenyre, mért ne. Nem leszek tőle nedves, hideg, konstruktív, agresszív.

Nyom nélkül sétálnék, mert ki mondja meg, melyik lábnyom és melyik került oda csak úgy. Sütne ránk a nap, elvakítaná a lámpafüzéreket, és csak röhögnénk azon, hogy vannak, akiknek az arca jelenleg is piros a hidegtől. És leégnénk. Nem maradna egy fillérünk se, amit ajándékokra költhetnénk.

Ha szerelmes számot hallok, erős igényem támad, hogy kopoltyút növesszek és értetlenül csapkodjam. Ne tolakodjanak be az életembe a humanoidok, ne dobjanak akváriumba, és főleg ne szeleteljenek fel, hogy a szeretet ünnepén megosztozzanak rajtam.

Tekintve, hogy a kereskedelmi rádiókban már hetek óta kizárólag szerelmes karácsonyi számok mennek, azt hiszem, legjobb, ha ki se teszem a lábamat otthonról.