Beküldte Raya deBonel -
Az Alcatraz marha jó hely! A wc tetszett a legjobban, a tükör behálózva, az ajtókon számok, az egyik alatt még egy odaszögelt bakancs is kilóg. A pincérek is zebrába öltözve.
Egyszer el kéne jönni ide egy fullextrás randira, vacsorázni szögletes tányérok közepére halmozott kajákat és törékeny cukorgubancokkal megtűzdelt sütiket, aztán táncolni egy hatalmasat valami latin zenére. Közben jönne a piros mellényes virágárus, és mint a filmekben, pont lenne Nála egy hatszázkilencven forintos bankjegy.
Meg akarok tanulni salsázni! Úgy igazán, nem mint ahogy minden mást. Amúgy ha nem tudtam volna úszni, amikor ez elkezdődött nálam, akkor most pont annyira tudnék, hogy a felszínen maradjak. Még jó, hogy a szivattyú az én kezemben van: külkeres vizsgán nem adom alább az ötösnél, viszont sportokban pontosan annyit csinálok, hogy korrekten végrehajtom a mozdulatokat. De most annyira akarok tudni, hogy forrjon a levegő.
Nofrával néztük a táncolókat. A zöld inges, antipatikus pasi, aki tökéletes technikával rángatta a csípőjét és a partnerét, de nem érzett az egészből semmit. Az ősz hajú, sörhasú papa, akinek már meszes a dereka, de benne van a ritmus. Az izompólós selyemfiú, aki minden lányt megtáncoltat, de pörög a pénztárgép a fejében. Aztán emberére akad. Egy vékony, magas lány (ilyen alkatú akartam én lenni mindig, amíg rá nem jöttem, hogy kár a gőzért) kapta el, a levegőben szinte egymás ajkát harapdálták, forogtak egymás körül, mindkettő a saját koreográfiáját, önzések tánca volt.
És amikor "imádnivalóan kacér" Maitai már huszon-X perce telefonált a jéghideg, huzatos előtérben, pulóvere diszkréten a vállára csúszott... visszanéztem, hogy ki volt az, de csak egy illatot kaptam el... és egy ing színét.