Kávé-kantáta

Két hely van: ahol lakom, és ahol élek.
Két idő: amikor történnek a dolgok, és amikor ide felkerülnek.

Tegnap koffeinmérgezésem volt. J-t óvatlanul leküldtem a Costában a pulthoz annyi megkötéssel, hogy mézeskalácsos cappuccinót hozzon nekem (azonosulás Zsófival, csak nekem a lattén túl kevés a tejhab, pedig azért csinálom az egészet), és mintha magamat látnám, a legnagyobbat rendelte. Jó dupla adag, olasz pörkölésű, barista főzte kávéval. Azt mondtam már, hogy előtte megittam egy közepes, sima cappuccinót, amiben szintén egy doppio volt?

Először csak azt vettem észre magamon, hogy zizgek. Hát ennek már a fele se tréfa, J. már egy szavamat nem érti, pedig de hangos vagyok, minden végtagom jár, úgy érzem magam, mint a hiperaktív mókus a Túl a sövényenben, cikáznak a jobbnál jobb ötletek (hé, megint megváltom a Mensát, tudtátok?), játszi könnyedséggel fogadom be J. türelmes és plasztikus magyarázatát, és úgy döntök, hogy amint leadom a karácsonyi kilókat, elkeresztelem valamelyik online alteregómat Light Drupal Daemonnak (addig pedig azzal cikizem magam, hogy nehézfejű Apache, ha pedig megint rázárom a kocsimra a kormányzárat, még mielőtt megnézném, hogy a bolt, ami előtt hercigen leparkoltam, nyitva van-e egyáltalán, nos, akkor Sopache-nak fogom szólítani a tükörképemet), szóval pörgés ezerrel, mígnem felállunk, hogy enni megyünk. Hallucinálok, vagy J. tényleg koboldokról beszélget valakivel, akit ráadásul Kelta Ferencnek hívnak? A percek olyan lassan peregnek, mint amikor tízen néztünk Avatárt (ne már, az összesen harminc emberóra!).

Mire a Fruccolába érünk (mióta akartam, hogy elvigyen ide J! jobb, hogy eddig nem vitt, ezek után már nem tudnám annyira értékelni az Exkit), már a gyomrom is megbízhatatlan. Éhes? Nem éhes? A hirtelen kibújt pillangóknak mekkora kalóriaértéke van? Beszélek, beszélek, tolulnak a gondolatok, és azt adjátok össze, hogy eközben egy SÜTŐTÖKÖS-spenótos fusilli van előttem és egy tálból ehetném J-vel a szárított paradicsomot citromos-korianderes öntetben. De nem. Mert én beszélek.

Alapvetően nem aludtam agyon magam az utóbbi időben, de képtelen is vagyok rá. Kozmikusan összekapcsolódom az esőcseppekkel. Meg a nyulammal, aki hálából körbenyuffog. Basszus, én módosított tudatállapotban vagyok - ébredek rá. Ilyenkor szoktam a legjobbakat írni (nem egyedi eset, csak kár, hogy az igazi abszint már be van tiltva), de a lelkiismeret inkább a fordítás felé terelget. Fordítok, nyuffogás, a hűtő elégedetten nyögdös, a cirkó ajtaja ritmust ver. Mi van itt, vazze, mechanikus állatkert? 

Húúú. Megyek Rózsába, de még ott is be vagyok tépve. Egyszer megverem KT-t Setben, ami azt jelenti, hogy egy olyan embert vertem meg, aki nem csak fizika szakra jár és Rainman-szinten tudja mindenkinek a tagsági számát 2,5 tizedesjegy pontossággal, hanem rendszeresen játszik is. És közben beszélek, beszélek, beszélek. Én nem tudom, érdekes-e a szakmám, de egyre gyakrabban azon kapom magam, hogy öt-hat figyelmes arcnak magyarázom, hogy "relé, retúr, másfél óra ebédidő" (hivatásom legfőbb lényege). Utána színház. Nagy öröm lehettem a mögöttem ülőknek, vakarom, fogdosom magam, dallamot játszom az ujjaimon, konkáv alakzatokat írok kényszeres módon a lábfejemmel, és lökdösöm a számban a rágót (nagyon kellett, hogy még két izmot lekössön, de mégse akartam csámcsogni). 

Nézzétek, én nem tudom, hogy sikerül-e érzékeltetni, hogy mennyire módosítva voltam, egy felülvizsgált verzió voltam, egy 2.0 magamhoz képest, és ez hajnal ötig, értitek?

Kimentem b@zmeg Szentendrére, elhaladtam NAGYON LASSAN a Ferences előtt, audiális beintésként rezonált az ablakom a PASO-tól, és mégis elengedés és ráismerés volt az egész (nem megbocsátás, na AZT azért nem, valamiben már hadd legyenek ők is hibásak), hogy már akkor is én irányítottam a sorsomat, én akartam abban a rohadt iskolában érettségizni, én nem hágtam át a szabályokat úgy, hogy szenvedtem miattuk, én döntöttem a centis, zselézett haj, a dögcédula meg a huszonöt kiló túlsúly mellett ahelyett, hogy a francba elmentem volna kéttannyelvűbe. Na, szóval szólt a HORTOBÁGYI PALACSINTA, én meg továbbhajtottam, és a Templomdomb aljában, ahonnan pontosan tudtam, hogy hová vezet az út a régi Avakum mellett, a főtérig, macskakő, macskakő, macs-ka-kő, szóval ott én megláttam egy mindkét irányból behajtani tilost. Kivéve! engedéllyel. Komolyan mondom két percig tétováztam, hogy engedélynek minősül-e a koffeintúladagolás. Úgy döntöttem, nem, és rögtön azután siettem utána dönteni, hogy nem is bánom.

Ma hétkor keltem és almás-fahéjas muffint sütöttem. Melegen vittem J-nek, szoba kocsihőmérsékleten Ninikének. A Szamosban visszautasítottam a kávét, mert ezt az érzést nem akarom egyhamar újra átélni. Vagy igen, de akkor is üssön ekkorát, ahhoz pedig az kell, hogy ne szokjak hozzá. Maradtam a jól bevált napi 4 liter teánál. 

A franc gondolta volna. A franc gondolta volna.