Beküldte Raya deBonel -
Ezt most megint csak magamnak, mert kinek mi köze hozzá. Kemény dilemmába kerültem, először, amióta Carlosszal járok. Ha azt mondaná, gyere, első szóra ugranék. Komolyan. De nem mondja. És magamtól miért akarnám elhagyni az én helyes (!), okos, kedves, szerető, lusta, érzéketlen pasimat, akivel csaknem két éve vagyunk együtt, egy csúnya, elvált, ráadásul háromgyerekes apáért, akinek (hittem én eddig) a testem nem, csak a lelkem felel...
Hát tegnap, ahogy táncoltunk, egyszerre csak (Santana: Oye como va című száma alatt) átalakult a köztünk lévő viszony. Felforrósodott a levegő. Kizárt, hogy ezt csak én éreztem! Kár, hogy annyira bénák voltunk, elhatároztam, hogy a salsát nem csak úgy fogom megtanulni, ahogy általában mindent, amennyivel épp el tudok úszkálni, hanem igazából, komolyan, valahogy úgy, ahogy Ő is akarja. (MIÉRT ÍRTAM ÖSZTÖNÖSEN NAGYBETŰVEL?) Nem tudom, Carlos alkalmas-e erre.
Kénytelen leszek kipróbálni. Mert most nekem kell mindent lefojtanom, nehogynehogy észrevegye, mert ha megtudja, milyen érzelmeket táplálok (táplálok? akárhogy éheztetem is őket, mindig felállnak és fandangóba kezdenek) iránta, megint kerülni fog. Azt pedig még nehezebben viselném el.
Meg tudom érteni, most először meg tudom érteni a férjüket megcsaló nőket. Jön valaki, aki annyira más, mint az, akihez hozzákötötted az életedet, és mégis annyira ugyanolyan... És akkor akármit csinálsz, beleszeretsz. Nem tudod megállítani, és ha kölcsönös, és van lehetőséged követni a vágyadat, akkor miért ne? Csak a gyerekek miatt? Ébresztő, nem ez a Maitai volt véletlenül, aki azt mondta Kellyről, hogy a francba ott kellett volna hagyni a gyereket?
Nekem még jobb is, mert nem vele élnek a gyerekei.
Basszus, vele álmodtam. Már amikor (legalább félórás hánykolódás után) el tudtam aludni. Vele, róla... ez valami elképesztő. Ő annyira józan, azt mondja, a parkett az parkett, azt nem szabad összekeverni a valósággal... de akkor miért ejt el olyan célzásokat, mint hogy neki is keményen kell dolgoznia azért, hogy csak bratyó legyen, meg hogy ha facér lennék, már egy lovasdandár lesné a kívánságaimat... vett nekem virágot, feljött rám teríteni a pulcsimat, amikor kimentem telefonálni, és elém tette a kezét, nehogy lelépjek az úttestre. Ebből kettőt Carlos is csinál, egy viszont eszébe se jutna.
Nem, nem tudom elképzelni magunkat együtt, nem tudok egy csúnya pasit elképzelni magam mellé. De ő... de ő... nem szabad, hogy megneszelje, és akkor továbbra is lehetek vele. Még mindig nem mer megpuszilni, amikor találkozunk. Fél, hogy félrecsúszna. Én is.
Eddig azt hittem, csak ő képzeli, hogy én az ő nője vagyok, de legyőzött. Most már én képzelgek, ő meg jó esetben nem tud az egészről semmit, rossz esetben röhög a markába.