Beküldte Raya deBonel -
Az úgy volt, hogy J-t egyik ismerőse szerette volna összehozni egy mongol nővel, ha már neki ilyen jól bejött (októberre várják a babát, és a magyar, valamint a mongol állam több hónapos utánajárásra kiadta az engedélyt, így össze is házasodhattak). Mivel én éppen J. tarkóját cirógattam, amikor a meghívás érkezett, kénytelen volt bevallani létezésemet és viszonyunk természetét (ezt tök édesen szokta egyébként: tegnap, egy másik havernál az volt a szöveg, hogy "van egy hölgy, aki nagyon aranyos, és vele sikerült egy kerékpártúrán közelebbről megismerkedni", és akik a leírás alapján nem jönnének rá: ez vagyok én). Ezek után már nem vakrandira, hanem közös vacsira voltunk hivatalosak.
A fene se gondolta, hogy a mongolok is esznek szusit. Márpedig mi azt kaptunk: vajhalasat és magyarosat (nemzeti trikolórunk paradicsomból, tojásból és uborkából kirakva). A kis tányér az asztal túlsó végén volt, úgyhogy diszkréten megkértem J-t, adja egy kicsit közelebb, mert pálcikával nem vállalok felelősséget azért, hogy pontosan a wasabival kevert szójaszószba pottyantom mondjuk az ő pohara helyett. A végére viszont (talán a kitartó unszolásra elfogyasztott másfél liter citromos Gösser, Bailey's-es Zubrowka és Limoncello hatására) egész belejöttem a pilinckázásba, bár épp ekkor tudatosult bennem az, hogy végig bal kézzel fogtam. Üsse kavics, gondoltam, tudom, hogy egyes kultúrákban preferált mellső végtagom a táplálkozási folyamat másik végének intézésére van fenntartva, de instállom, jobb kézzel nem megy.
Szerencsére a főételt eredetileg is kézzel kell enni. Ez volt a buuz, vagyis marhahússal töltött kis táska, fonott hátával engem bébisárkányokra emlékeztetett. Enyhén fokhagymás reszeltrépa-pürét ettünk hozzá (ehhez sem a pálcikát tartom a legpraktikusabb eszköznek).
A fő attrakció viszont a hörcsögkolónia volt. Annak idején Desirée "de édesek a lógófülű törpenyulak!" felkiáltására lett nekem Atom, de igazából tízéves korom óta hörcsögöt akartam. Még a nyúlnál is butább állat: ráfixál egy célra (ilyen lehet pl. felfelé nézni, bebújni valami alá, vagy intenzíven mozgatni a mellső lábakat), és azt képes fél órán keresztül csinálni, látszólag minden visszajelzés teljes figyelmen kívül hagyásával.
Az anyahörcsögöt például nem nagyon zavarta, hogy a mókuskereket tradicionálisan belülről szokás meghajtani, és az sem érdekelte, amikor a feladat hirtelen megnehezült (egyik kölyke rácsimpaszkodott a szerkezetre és körbe-körbe forgott vele). Hálás tevékenység egyébként a hörcsögök megfigyelése, jobb kedvre deríti az embert. Az én kedvencem az az aranyszínű fiúhörcsög volt, aki elszántan szeretett volna átjutni a mellette lévő családi napközibe, de ez a véleménye gyorsan megváltozott, amikor a kicsik megpróbáltak tőle is anyatejet szerezni. Visszamenekítettem eredeti helyére, mire több ízben megpróbálkozott azzal, hogy a vállamra felkapaszkodva kijusson a szabadságba. Borsónyi agyacskájából biztos rég kihullott az a tény, hogy csupán egy vékony és gyakran kinyitott teraszajtó választja el egy vérre és szórakozásra szomjazó macskától.
Mindeddig csak filmen részesültem a "pár megy párhoz vacsorázni" című közösségi sportágból, de úgy tűnik, egész jól megy. Csak azt érteném, miért érdeklődik mindenki arról, hogy hol "lakunk", meg hogy "mik a terveink", miközben még nem vagyunk együtt két hónapja.