Beküldte Raya deBonel -
Ha már a Grafonánia blog feltámadt tetszhalála hamvaiból (és mindjárt a főoldalra ugrott a kis csókos), megemberelem magam és nyögök valamit én is a Hegyaljáról. Nehéz lekattanni a fesztiválhangulatról. Pedig igazán nem vagyok egy partiállat, szoktam mindennap tiszta bugyit venni, nem szeretem a sört és kifejezetten zavar, ha szaggatja a dobhártyámat a rosszul hangosított metálzene. Na de a történelem minden kifogásomra reagált: feltalálták a konténeres zuhanyzót, a citromos sört és Rómeó Vérzik. Nem gondoltam volna, hogy amikor a komplett közönség üvölti, hogy "Térdelj!", szinte kedvem lenne kipróbálni.
Annyira megszoktam, hogy amit normál körülmények között környezeti zajnak titulálnék, az végül is egy egész jó zene első taktusa is lehet, hogy jelenleg is tetszőleges zajra képes vagyok elkezdeni bulizni, és ezt most úgy kell érteni, hogy a lórévi komp stéghez ütődésének hangjától egészen addig a puffanásig, amit a biciklim kerekei keltenek, amikor a cikkcakkosan felfestett buszmegálló-jelzésen gördülnek át. Természetesen nem maradt ki a ventillátorparty sem: Fefe szelleme köztünk lebegett. Úgy értem, a ventillátor meg énközöttem, miközben az öt nap alatt elburjánzott szemöldökömet szedtem a reggelizőhely női vécéjében.
Kicsit úgy éreztem, hogy elment mellettem a fesztivál. Mármint hogy hallottunk koncerteket, persze, de baromira nem az volt a lényeg. Talán a füldugó tette. Fefe a hangosítás egyenetlenségeit igazította ki vele, én meg élveztem, hogy csak annyira süketülök meg, amennyire jól esik. A Kiscsillag például életem egyik legnagyobb koncertélménye volt, de egyetlen dallamra nem emlékszem belőle. Egy bekezdésben el tudom intézni a zenei élményeket: Rackajamre jót táncoltunk, a Scooter felidézte rocker kamaszkoromat meg az első pasimat, Kowalsky még mindig tombolós, Irie Maffiát imádjuk, Guano Apes közösségi élmény, PASO egyre unalmasabb (Hermionéval átmenetes rendszerben szeretjük őket Irie-ékkal), a Belga alatt több ízben meglepődtem a pasimon és teli tüdőből üvöltöttem az Egy-két-há-t (amitől aztán ő is meglepődött), Nemjuci alatt sörösdobozból csináltunk ékszereket leginkább, Copy Con-nak pont csak a végét csíptük el, Kosheen is volt valahogy, a NEO meg... hát az. Szakadni kezdett az eső, rakétákat lőtt a telihold, aurát simogattunk, és ott készültek az ominózus bejátszások, amiket még mindig nem mertünk megnézni...
Durván sok minden változott tavaly óta. NC-ék kőházban aludtak, de legalább nem menekültek haza. Voltunk igazi étteremben, nagy tányéron kevés finom kaját enni. És a falka tényleg nem hagyott magamra. Volt afterparty. A reggelizőhelyen. Rántottát ettek az emberek, egyenként kértük az almafröccsöket, és gusztustalan kajákról beszéltünk, úgy mint velőspacal, belsőségek és ligatúrák. Ja, az nem az, de arról is ott beszéltünk.
Na jó, van, ami nem változott. Továbbra is folyton a szexről van szó, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy nem. És még mindig amatőrök vagyunk piacsempészésben. Nekem például elsőre elcsípték a táskám közepébe dugott Zubrowkámat, minekutána presztízskérdésként kezeltem, hogy a Tajga Rémébe rejtett valamennyi csepp alkoholt bejuttassam a sátramba. Ezzel nem is lett volna gond, csak pont amikor kényelmesen elhelyezkedtünk egy kis tequilázáshoz, megjelentek a szekusok, és közölték velünk, hogy műanyag palackot senki ki nem nyit, hogy megszagolja, de ezt az üveget ők most kénytelenek lesznek velünk kivitetni. Azért nem volt harag: másnap mosolyogva nézték, ahogy a még-pont-átcsúszós méretű bicskámmal sárgadinnyét szeletelek, és felajánlottak egy nagyobb kést, amit épp akkor koboztak el.
Összességében persze mindig pont a végére rázódik bele az ember, de nekem a Hegyalja már tavaly is spirituális élmény volt. Van valami a 4 óra alvás, 40 fok, 400 mg kombinációban, amitől baromi tisztán kezdek rálátni az életemre, színek-szálak tekintetében, és még jobban szeretem azt, akit eddig is szerettem, akit meg eddig utáltam, azt kicsit kevésbé utálom. Peace!