Katonadolog

Ismét villamosos élményem volt. Kész szociológiai látlelet ez a 4-6-os.

Tarhátor. Késő huszon- kora harmincas nő. Egy csomag sütivel lép embertől emberig. A szöveg mindig ugyanaz, csak a tegezést-magázást váltja életkor szerint. Kíváncsi lennék, nekem "szia" vagy "jó napot" járna, de inkább úgy döntök, ha elér hozzám, hátat fordítok, utálok nemet mondani, ha kérnek.

Mellettem áll egy nő, zenét hallgat. Neki nem köszön a tarhátor, viszont felvisít.

- Nem hiszem el! Jesszusom, de rég láttalak! Munkába mész?

Zavart, pár mondatos beszélgetési kísérlet. Mit csinálsz? Hogy vagy?

- Tré ez, nem sokáig fogom már csinálni - vallja be a tarhátor. Majd megy tovább. - Jó napot, elnézést, venne esetleg...

Stílszerűen: ez nem piskóta. Találkozni egy volt osztálytárssal, miközben az ember épp koldul... talán még rosszabb, mint a tizenöt éves érettségi találkozón szingliként megjelenni. Mégis úgy beszélt róla, mintha ez is csak egy meló lenne. Van arca: épp megfelelő a munkaköréhez.

Exlégiós. Alapvetően ül, mert úgy kevésbé forog alatta a villamos csuklója, de ha néni vagy anyuka jön, átengedi a helyét (sok örömük nincs benne, két megállónál egyik se bírja tovább a folyamatos monológot). Kimondja ugyanis, amit sokan gondolnak. Cigányokról, a kormányról, a komcsikról meg a hadseregről. Ez utóbbi téma különösen kedves a szívének. Egy srác válaszolgat neki.

- Milyen hadseregben szolgáltál?
- Mindegyikben (röhög).
- Én voltam először a magyaroknál, aztán sikerül besurranni a franciákhoz, a légion étrangere-be. Présentez-vous... Ejtőernyős voltam. Most meg komcsi vagyok. Ígért a kormány egymillió munkahelyet. Ehelyett sikerült tízezret elveszíteni.
- Idehallgasson, egyvalamit mondok magának - kapcsolódik be a vitába egy idősebb pasi. - A feleségem egyik egyetemi évfolyamtársának az volt az ügynökszáma, hogy D-209. Úgy hívták, Medgyessy Péter. Hát ő jobb volt? Vagy a pufajkás?
- Na ebben igaza van, uram. Horn Gyulának ha van egy ellenzéke az országban, akkor az én vagyok. Én olyan komcsi vagyok, hogy vörös csillagot lehetne tetoválni a hátamra. Na de maga biztos látott egyet-mást, volt katona is, igaz?
- Voltam.
- Hát én is. Figyelj ide, te - mondja a srácnak. - Nekem ilyen csajom lenne, befognám a büdös pofámat. Egyébként meg a kormány lesz.phatja az összes kis farkamat.
- Hölgyek is vannak ám itt - figyelmezteti az idősebb.
- Jaj, bocsánat, tényleg. További kellemes napot, hölgyem! - szól oda egy rémülten iszkoló nyugdíjasnak, majd előhúz egy palack Koccintóst a szatyrából.

Az ilyeneket, ha nem látnám, nem hinném el. Este meg a kopaszodásról beszélgettem egy szelíd, táncos lábú ismerősömmel, aki egyszer csak kibökte, hogy az izraeli hadseregben a páncélosoknál szolgált, attól kopott ki a haja. Upsz. Amikor a pamutpóló alól kivillan a Terminátor acélteste... (és tényleg átlagos nő vagyok: akire már joggal képzelem rá az egyenruhát, attól jobban megdobban a szívem, röhögök is magamon kellőképpen...)