Beküldte Raya deBonel -
Ez lesz az a bejegyzés, amiért lehet majd ütni. Arról lesz szó, hogy lenézem-e a kövér embereket. Lehet, hogy helyenként Update-szagú lesz, de ez a véletlen műve.
Az utóbbi időben elgondolkodtam rajta, hogy miért tartom a kövér embereket másnak, butábbnak vagy éretlenebbnek. Mert bizony nekem marha nehéz meglátni, hogy a nagyobb testben is csak ugyanolyan érzelmek, értékek, egyáltalán: lélek rejtőzik, mint a kisebben.
Nagymértékben a társadalom nyomása ez (azért nem teljesen: egészségi szempontból, meg a közérzet kedvéért is megéri vékonynak lenni). Én is voltam kövér, én is szembesültem ugyanezzel. És úgy döntöttem, hogy megéri megfelelni a nyájnak. Még ha inkább "önmagam" voltam is x kilóval nehezebben (és x=kétjegyű szám), inkább változtattam ezen az "önmagamon", cserébe most "jó nő"-nek kiáltottak ki a pasik, kedvesebben szolgálnak ki a boltban, és minden társaságban szívesen fogadnak. Egyszerűen könnyebb az élet. Nekem ennyit megért.
És mi van azokkal, akiknek nem ér meg ennyit? Semmi. Fogadják el, legyenek akár büszkék rá, de ne sírjanak azon, hogy diszkriminálják őket, vagy belső értékeik ellenére inkább átugorja, mint rájuk vetülne a másik nem pillantása. Az összes többi hátrányos helyzetű nem tud változtatni a bőrszínén, a nemén vagy a fogyatékosságán, a túlsúlyosak tudnának.
Rohadt nehéz változtatni is, elfogadni is. Mert ha az embernek, ha tükörbe néz, semmi más nem ötlik a szemébe, mint a kövérsége, azzal nem nagyon lehet mit kezdeni. Más kérdés, hogy aki tényleg elfogadja magát, arról valahogy soha nem az szokott az emberek eszébe jutni, ha ránéznek, hogy kövér, hanem hogy milyen jó a haja például. Szerintem kevesen ilyen szerencsések. Én nem voltam ilyen, nekem a fogyás volt az egyetlen megoldás.
És most azon a megvetendő hozzáálláson kapom magam, hogy lenézem azt, aki cicomázza, festi, öltözteti azt a testet, amelynek annyit nem képes megadni, hogy megszabadítja a felesleges súlytól. Nekem addig minden dekoráció hamis. Persze ezzel az egésszel magamat is szivatom, de valamibe meg kell dögleni. És mi van, ha valakinek más az értékrendje, nem az a fontos neki, hogy hány centi a csípőbősége? Semmi, mondom magamnak, el kell fogadni, hogy nem mindenki osztja az EHV-t. Hál'istennek elég jól látható fokmérője ez a velem való lelki rokonságnak: sok felesleges kört meg lehet ilyetén módon spórolni.