Beküldte Raya deBonel -
Na jó, én meg akartam várni az EU-s levelet, hogy egy igazán pozitív poszttal indítsam újra az agymenéseim láncolatát, de ha ők nem csipkedik magukat, azzal még nem kárhoztatnak engem némaságra. Viszont ez nem biztos, hogy annyira pozitív lesz.
Nagyon sokat gondolkozom mostanában a szereteten. Jólesik persze azt mondani, hogy én X-et is szeretem, meg Y-t is, de ha jól a mélyére nézek annak, amit magamban a szívemnek szeretek hívni (közben meg, ugyan mellkastáji morzejelekkel szokta tudtomra adni a véleményét, de leginkább testetlenül lakozik a testemben, "more like a feather", ahogy Sting fia énekelte az If Onlyban), szóval akkor kiderül, hogy nagyon kicsi ez a szám.
A katolikus suliban nehéz volt megúszni az erről való társalgást, lévén a vallás egyik középpontja (tudom, tudom, marketingszempontok miatt) éppen a szeretet. Még a fajtáit is megtanultuk. Magamtól jelenleg annyira emlékszem, hogy a sztorgé szeretet az, ahogy egy lábára idomult, kitaposott papucsot szeret az ember (vagy ennek humán megfelelőjét), az agapé pedig az, amikor meghalni is képes vagy valamiért (ilyenkor mindig az a mondás jut eszembe, hogy "serdülő az, aki nagylelkűen meg akar halni azért, amiért az érett ember alázatosan élni akar"). Most a neten találtam még eroszt (erotikus szeretet) és philiát (barátság). A görögöknek négy volt, nekem csak kettő van, sic transit gloria mundi (Danaorum).
Amikor megismerek valakit (E/1-ben írom, nem tudom, bár szeretném tudni, hogy mások hogy vannak vele), általában alapból szimpatikus (legalábbis most hagyjuk figyelmen kívül azokat az eseteket, amikor eleve nem), és igyekszem kedves lenni vele, igyekszem elérni, hogy én is szimpatikus legyek neki. Egyesekkel soha nem is jutunk tovább ennél: próbáljuk kitalálni, hogy mi tetszik a másiknak, örülne-e vajon, ha felhívnám a szülinapján és el akarnék menni vele ünnepelni, vagy inkább csak sms-t küldjek, milyen drágáért vegyek neki karácsonyra, hogy ne sértődjön meg, de ne is érezze kényelmetlenül magát, mennyire másszak bele az életébe... ezek egy oldalról nézve jelentéktelen apróságok, de nekem nagyon sok kapcsolatom kimerül ezekben. Ettől még lehet jókat filozofálgatni, inni, mozit nézni, mittomén.
A nagy továbblépést szerintem az ellentétek jelentik. Amikor meg merem már neki mondani, hogy ne haragudj, de szerintem ezt rosszul csinálod. Ez a felső/hobbi/pasi nem jó neked. És amit gondolsz, az egyébként is baromság, hát nem látod, hogy...?
Szükségképpen megbántjuk néha egymást. De ha olyan az az ember, ha tényleg olyan, akkor nem maradunk meg azon a szinten, hogy "te ezt gondolod, én azt, és ezt ne is boncolgassuk tovább, mert csak összeveszünk". Én nem tudok olyan embert szeretni, akivel nem gondolkodunk mindenről azonosan, vagy amiről nem, arról nem tudom száz százalékig, hogy miért gondolja másképp, milyen tapasztalata, hajlama, görcse vitte odáig, hogy ne értsen egyet az EGYETLEN HELYES NÉZETTEL (van, aki, kezét a szívére téve, tud másként gondolni a saját véleményére?). Vagyis a nézeteltéréseket nem tolerálni meg annyiban hagyni kell, hanem megbeszélni.
És ha ezeken már túl vagyunk, akkor már nincs szükség látványos Facebook-üzenetekre, szülinapi plüssállatkára, komplikált bókokra meg hetenkénti telefonokra "hogy tudja, hogy gondolok rá". Ott és akkor meg fogom érezni, hogy mi az az egyetlen rezdülés, pillantás, érintés, amire szüksége van, és ő ennyiből tudni fogja, hogy mi az ábra. Kölcsönösen természetesen.
Egyszer régen írtam egy verset erről, bár akkor még nem tudtam, hogy erről.
Csöndre csönd
Közte zaj:
Beszélgetések.
Megismersz,
S téged én,
Aztán nincs szavunk.
Most olvasom (ezredszerre) a Galaxis Útikalauznak azt a részét (azt hiszem, a Viszlát, és kösz a halakat! az), amikor Arthur visszamegy a Földre és találkozik Fenchurch-csel. Na, hát nekem az kell. Minden blikkfang, udvarlás, mifene nélkül. Kellenek egymásnak és kész. Persze élvezem a flörtölgetést, játékokat, húzzuk egymást, ki bírja tovább, hogy ne írjon, ki nem beszél érzelmekről... na de ez még csak a külső szint. És van egy olyan sejtésem, hogy soha nem is megy mélyebbre.