Aszerelem

Rájöttem, hogy eddig valami egész mást gondoltam szerelemnek, mint amit most gondolok. Tudományosan ezt paradigmaváltásnak hívják, de gyanítom, már megint arról van szó, hogy nekem hónapokig kell agyalnom azon, amit legtöbben zsigerből tudnak. Mindezt azért oszthatta rám a sors, mert nem szoktam elhinni a készen kapott igazságokat.

Szóval eddig azt hittem, a szerelem az az örökké tartó, ami még mindig egybefogja a hatvan éve házasokat (mármint a boldog, kézen fogva járós, majd-én-behozom-a-műfogsorodat-ezzel-az-új-járókerettel-úgyis-szélsebes-vagyok részét). Oszt közben egy jó fenét. A szerelem az mulandó. Hogy utána mi marad, az nagyban függ attól, hogy a szerelmes állapotot kufircolással vagy (menstruáció, mások jelenléte vagy alkalmatlan helyszín okán) beszélgetéssel töltötték, na meg hogy mi derült ki mindeközben.

A szerelem az, hogy valaki bejön, nem kicsit, aztán ahogy egyre többet vagy vele, egyre jobban bejön. És ennyi. Lehet, hogy később elmúlik. Nem kell ezt se túlmisztifikálni, se verseket írni róla, de még belehalni se kell. Nem enni, nem aludni és nem gondolkodni remélem ér, mert különben a saját elméletemet is megcáfolom.